7. Kibújt a szög...

Egy óra múlva mentem vissza a szobámba. Damon a pulton ült, maga elé meredt. Fred a székén ücsörgött. Ahogy beléptem a konyhába nem néztem rájuk, csak egyenesen a szobámba viharzottam. Az ajtót halkan becsuktam, majd kulcsra zártam. A függönyt elhúztam az ablakon és az ágyamra zuhantam. Ismét sírni kezdtem, majd szép, lassan elnyomott az álom.

***

Kopogtattak. A takarót ledobtam magamról és kinyitottam az ajtót. Damon állt előttem.

- Bejöhetek? – kérdezte.

Bólintottam. Bejött és leült az ágyra. Az ablakon a függöny el volt húzva és Damon arcát a holdfény megvilágította. A szeme ezüstösen csillogott. Tekintetével végigmért, az aurája borvörös lett. Nem törődtem vele, csak leültem mellé. Átkarolta a vállamat és magához húzott.

- Minden oké? – kérdezte halkan.

Megráztam a fejem. A szememből könnyek törtek elő. Ringatni kezdett és a hátamat simogatta.

- Nyugi! Ne sírj, kérlek! Nem fogsz bántani senkit! Ígérem! – nyugtatgatott. Az állam alá csúsztatta.

Szembe fordított magával és a tekintetemet kereste. Belenéztem a szemébe. Újabb sírás tört rám. Becsuktam a szemem. Váratlanul csókolgatni kezdte a könnyeimet. Amint végzett, ajkát végighúzta az állkapcsomon, majd a tetoválásomat csókolgatta lágyan, alig ér a nyakamhoz a szája. A kezét a derekamra csúsztatta. Teljesen magához szorított. Zilálni kezdtem. A kezem erős hátára vándorolt. A száját elszakította a nyakamtól és a szemembe nézett. A másik kezemet mellkasára tettem. Éreztem szíve szapora dobogását az izmok alatt. Megfogta a kezeimet és a nyaka köré fonta őket. A szememet fogságban tartotta. Fokozatosan közeledett felém az arcával. Egyszer tétován megállt. Várta a reakciómat. Nem húzódtam el tőle, így folytatta útját az ajkaimhoz. Nagyon lassan haladt. Már azt hittem, hogy itt fogok megöregedni, ezért pillanatok alatt összeérintettem az ajkainkat. Közelebb húztam magamhoz, lábaimat a dereka köré fontam. A trikóm alá benyúlt, kezdte lehámozni rólam, de mielőtt eldobta volna, minden elsötétedett. Felébredtem.

Le voltam izzadva. Hajam a nyakamra tapadt. Takarót a földre dobtam és felülte. Az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. Éjszaka volt. Az órámra néztem. Fél kettő múlt. Nem baj! Kinyitottam az ajtót. Már mindenki aludt. A konyhában kikerültem mindent, majd a folyosóra mentem. Elosontam a fürdőig. Ruhástól beálltam a kádba. A zuhanyt kinyitottam és forró vizet engedtem magamra. A ruhámat rögtön eláztattam. A hajamat megmostam és elzártam a csapot. A kádban levettem a ruháimat. Törölközés illetve ruha nélkül visszaindultam a szobámba. A konyha ajtaja alól fény szűrődött ki. Basszus! Valaki felébredt. Ááá! Most nem fogok visszamenni a fürdőbe törölközőért és az árnyoldalamat sem akarom használni. Ha Fred az, elnéz rólam. Ha Damon az… Hát ő elnéz rólam, de nem zavarna! Nyugodtan végignézhetne rajtam. Meg egyébként is mér látott a fürdőben nem rég. A kilincsre tettem a kezem és bementem a konyhába. Damon volt az. A hűtőnél állt, vizet ivott. Amint meglátott félre nyelt és becsukta a szemét. Köhögni kezdett, a poharat lerakta a pultra.

- Nehogy megfulladj! – mondtam neki.

- Mit… Miért vagy… meztelen? – kérdezte fuldokolva.

- Fürödtem. – közben leültem egy székre. – Felébresztettelek, - kérdeztem, amikor már tudott beszélni.

- Nem, csak melegem volt és kijöttem inni. – mondta, még mindig csukva volt a szeme. – És te miért mentél fürdeni?

- Nem fürödtem még és amúgy is le voltam izzadva.

- Oké! Akkor jó éjszakát! – és a szobája felé indult.

- Ja és Damon! Nem kell mindig csukott szemmel lenni a közelemben, amikor kevés ruha van rajtam. Észreveszem azt is, hogy végigmérsz, amikor azt hiszed, nem veszem észre. – szóltam utána.

- Rendben.

- Jó éjt’! – mondtam, majd a szobámba mentem.

A fiókból kivettem egy lyukas, nyúlt, nagy pólót meg egy sortot. Gyorsan magamra húztam őket. Kinyitottam az ajtót és kitámasztottam az egyik cipőmmel. Ráugrottam az ágyra, majd gyorsan elaludtam.

***

Reggel kapkodó lélegzettel keltem fel. A szívem őrült tempóban zakatolt. A kezem ökölbe szorítva feküdt az oldalamnál. Az ajtóm már be volt csukva. A nap besütött az ablakon és a lábamat melegítette. Kipattantam az ágyból. A hajamba beletúrtam, nyújtózkodtam egyet, majd kimentem a konyhába. A fiúk már fent voltak és ettek. Fred az asztalon ült, Damon pedig a helyén evett. Ahogy elhaladtam mögötte, a szeme sarkából nézett. Fred a kajájába temetkezett, nem szólt hozzám.

A sütőn egy tál volt, azon pedig egy papír. Nekem. Kinyitottam.

Azt csinálsz magadnak, amit akarsz!
F.

- Nagyon vicces! – fordultam Fredhez

- Tudom! De ha már árny lettél, akkor minek fáradozzunk kaja csinálással. – mondta utálattal.
A szemöldökömet felvontam.

- Mi bajod van velem? – kérdeztem ingerülten.

- Semmi.

- Ja, látom.

A hűtőhöz mentem és kivettem belőle két almát. Damon eközben felállt.

- Tedd el az almákat! Csinálok valami normálist. – mondta vidáman.

- Hagyd már, Damon! Tud ő magának csinálni, ha akar. – mondta Fred.

- Tud, de nem olyan finomat, mint én. – és még midig vigyorgott.

- És? Le van szarva! Olyan kaját eszik, amilyet tud csinálni!

Damon most már nem mosolygott. Kezdett bedühödni.

- Fred! Ide figyelj! Azt csinálok, amit akarok! – mondta lassan öccsének.

- Tudom, de akkor se segíts pont neki!

Ekkor elvesztette a fejét és behúzott egyet Frednek. Leesett az asztalról, majd elvakultan testvérére támadt, de Damon a falnak nyomta. Karját a gégéjére nyomta. Fred fuldokolni kezdett, nem kapott levegőt.

- Állj! – kiáltottam.

Minden megremegett. A tálak megrepedtek, a poharak eltörtek. A kezemben lévő almák összenyomódtak. Damon engedett a nyomáson, majd még egyet behúzott Frednek.

- Elég! – mondtam, mert Fred neki akart támadni bátyjának. – Ilyen semmiségen nehogy már összevesszetek! Főleg ne rajtam! Miattam ne ugorjatok egymás nyakának! Testvérek vagytok! Akár tetszik akár nem! – ordítottam. – Fred! Nem irányíthatsz senkit! Damon bármit csinálhat! Ő dönti el, hogy kinek segít! És ha még egyszer verekedtek, én is beszállok! Úgyhogy ne forduljon elő!

Dühösen a szobámba mentem és becsaptam az ajtót magam mögött. Sikítottam és a falba ütöttem. A fal megremegett egy kicsit és az öklöm nyoma megmaradt benne. Vettem két nagy lélegzetet, majd kiléptem a konyhába. Fred jegelte az arcát. Damon a falnál állt becsukott szemmel. Tudomást sem véve róluk a fürdőbe indultam. A folyosón Leo állított meg.
- Mi volt ez az ordibálás? – kérdezte felháborodottan.

- Fred felhúzta Damont. Egymásnak estek. Én ordítottam, hogy álljanak le. Csak ennyi. Csak ez érdekelt? –tetem fel mogorván a kérdést.

- Munkát is hoztam. Neked. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire vagy erős.

- Miért ki lenne a megbízatás?

- Egy alakváltó.

- Alakváltó? Az könnyű munka. – hencegtem.

- Nem biztos. Eddig nem tudták elkapni, csak terelgetni. Most nekünk van esélyünk rá, hogy elkapjuk és megöljük.

- Milyen alakot vesz fel? - vallattam.

- Kígyót. És elég fura, mert tüzet is tud okádni.

- Vagyis egy sárkány?

Bólintott.

- És hol van?

- Denverben van a Papír szerint.

- Mikor mehetek?

- Holnap már mehetsz. Damon elkísér. Ő fog felügyelni és persze segíteni is fog. Öld meg őt és hozz egy kis vért belőle, jó?

- Aha. Rendben. Elintézzük.

Intett, majd az irodája felé vette az irányt. Munka. De jó.

***

- Damon, holnap munkánk lesz! – mondtam.

Kinézhető állapotba hoztam magam a fürdőben, majd bejöttem a konyhába. Még mindig ugyanúgy álltak, mint amikor kimentem.

- Dupla-munka? – kérdezte izgatottan.

- Igen. Egy alakváltót kell elkapnunk.

- És hova megyünk? – gyerekesen kíváncsiskodott.

- Denverbe.

- Ott már sokszor voltam! Mehetnénk máshova is! – panaszkodott.

Istenem! Mint egy gyerek!

- Jó, majd máskor mondom Leonak. De addig készíts elő minden fegyvert, mert van egy olyan érzésem, hogy szükségünk lesz rájuk.

- Rendben.

Bólintottam és a szobámba mentem. Leültem az ágyra. Elengedtem a bennem felgyülemlett feszültséget. Könnyezni kezdtem. Félek attól, hogy esetleg túl dühös leszek és megölök valakit. Az államat megtámasztottam a tenyeremben. A földre szegeztem könnyes tekintetemet. A könnyek eláztatták az arcomat. A falnak dőltem. Az egész testem megfeszült, a hátam megremeget sírástól. A térdemet felhúztam és átkaroltam. A szememet becsuktam, majd a fejemet a térdemre hajtottam.

Kopogtattak. Az arcomról letöröltem a könnyeket és érzelemmentessé változtattam a tekintetemet. Kinyitottam az ajtót. Damon volt az.

- Bejöhetek? – kérdezte.

Bólintottam. Elment mellettem, majd leült az ágyra. A napfény megvilágította az arcát. Szeme arany fényben égett. Tekintete együttérzésről árulkodott, azonban aurája borvörös volt. Most valahogy nem nagyon érdekelt. Leültem mellé. Átkarolta a vállamat és a vállára húzott.

- Minden rendben?

Megráztam a fejem és ismét könnyek törtek elő a szememből. Ringatni kezdett. A hátamat simogatta. Pont úgy, mint az álmomban. Mintha előre megálmodtam volna ezt. De akkor…

- Attól félsz, hogy bántasz majd valakit? – találgatott.

Bólintottam.

- Nyugi, még te vagy! Nem lettél se rosszabb se jobb. Pont az a rosszcsont maradtál, aki eddig voltál. És nem fogysz bántani senkit se, ígérem! – nyugtatgatott, közben az állam alá csúsztatta a kezét.

Maga felé fordított és a tekintetemet kereste. Végül kinyitottam a szemem és belenéztem az égkék tengerbe. Mi lenne, ha őt bántanám? Újabb sírás tört rám. Becsuktam a szemem és lehajtottam a fejem. De ő visszaemelt magával szembe és hirtelen elkezdte a könnyeimet csókolgatta. A szememtől az államig csókolgatott, majd az állkapcsomon végighúzta az ajkát. A száját lecsúsztatta a tetoválásomra. Szenvedélyesen megcsókolta a nyakamat. Kezét a csípőmre tette és megához szorított. A szívem őrült tempóban zakatolt. Damon lélegzete felgyorsult, és zilálásba csapott át. Kezeimet erős hátára simítottam. Ajkait elszakította a nyakamtól. Mélyen a szemembe nézett. Az egyik kezemet a mellkasára tettem. Szíve sebesen dobbant meg az izmai alatt. Megfogta a kezeimet és a nyaka köré fonta őket. A szememet fogságban tartotta. Fokozatosan közeledett felém az arcával. Félúton megtorpant. Várta a reakciómat, azonban mivel nem húzódtam el tőle folytatta útját az ajkaimhoz. Nagyon lassan közeledett és kezdtem türelmetlen lenni. Végül egy pillanat alatt áthidaltam a köztünk húzódó helyet és megcsókoltam. Még jobban közelebb húzódtam Damonhoz. Lábaimat dereka köré fontam. A pólóm alá benyúlt és felfele gyűrte. Amikor levette rólam, elszakadtunk egymástól, de amint eldobta a felsőmet, újabb forró csókolózásba kezdtünk. A gerincemen végighúzta a kezét. Mielőtt kikapcsolta volna a melltartómat, eltoltam magamtól és a lábaimat leszedtem a derekáról.

- Bocsi, de ez nekem még nem megy! – sajnálkoztam.

- Nem, nem! Én sajnálom, hogy így letámadtalak!

- Én meg belementem és hagytam! – a homlokomra csaptam.

Sóhajtottam, majd a tenyerembe temettem az arcomat. Megint az állam alá helyezte a kezét és egy vonalba hozta a tekintetünket. Megcsókolt. A falnak dőlt és magára húzott. A mellkasunk összeért. Éreztem dübörgő szívét. Az én szívem is így zakatolt. Ziláltunk, ahogy elváltunk. Auránk az egész szobát betöltötte. Teljesen magához szorított. A nyakamat és a vállamat kezdte kényeztetni. De én nem bírtam magammal. Megfogtam a pólója szélét és felhúztam magamhoz, hogy meg tudjam csókolni. Elmosolyodott és visszacsókolt. A pólóját levette magáról, majd maga alá fordított. A kezét a fülem mellé tette. Felém térdelt. Durván megcsókolt és ekkor tértem magamhoz. Elfordítottam a fejem, s kapkodva vettem a levegőt.

- Damon! ... Álljunk meg… egy kicsit!

- Oké! Én is szólni akartam…, csak nem bírtam magammal. – mondta, közben lemászott rólam.

Mellém feküdt. A hasamat kezdte simogatni. Végig rajtam tartotta a tekintetét. Én is őt néztem. A szeme csillogott és pupillája teljesen kitágult, csak égy vékony kék csík látszott gyönyörű íriszéből. Mosolya a füléig szaladt. Izmos mellkasa lassan emelkedett és süllyedt. A szíve kezdte visszanyerni normális ritmusát. Keze eközben kezdett egyre feljebb haladni. Már majdnem a melleimnél járt. Kezdett megint beindulni. Gyorsan felültem. Nyomtam egy puszit az orrára és lemásztam az ágyról. Felvettem a pólómat, majd az ó felsőjét játékosan az arcába dobtam. A kis tükrömben megigazítottam magam és persze közben Damont néztem! Jó kis barát! Amikor csókolt… Mmm! Minden elhomályosult körülöttem, csak ő volt. A kezei úgy simogattak, mint a lágy szellő. Ahol lágyan hozzám ért, megborzongtam. Jó volt a karjai között lenni! Még mit fogunk mi csinálni Denverben!? A hotel bele fog remegni! ÁHH! Megvalósult álom!

A hátam mögé lépett és átkarolta a derekamat. A nyakamon végighúzta száját, majd óvatosan harapdálni kezdett.

- Damon!? – közben nevettem, mert csikizett. – Mit csinálsz? Damon!

Már a kezével is csiklandozott. Felkapott a földről és pörgetni kezdett. Istenem! Játék baba vagyok!

- Dam, tegyél le! Légy szíves! – kértem röhögve.

- Ne hívj Damnek! – makacskodott, de letett.

Felé fordultam. Lábujjhegyre álltam, hogy legalább egy kicsivel magasabb legyek és a szemünk egy vonalba kerüljön.

- Akkor hogyan hívjalak? Maci? Édes? Cukorfalat? – kérdeztem megjátszott dúrcasággal.

Gondolkodóba esett és az állát kezdte simogatni. A homlokát is összeráncolta. Végül rám nézett mosolyogva.

- Mit szólnál… a… Damonhoz?

- Ezen ennyit kellett gondolkodni?

- Nem, de jó volt ezt csinálni. – és megint megsimította az állát.

A mellkasába boxoltam és adtam egy puszit a szájra. De ő ennyivel nem elégedett meg. Magához húzott és hosszan megcsókolt.

- Szeretlek. – suttogta az ajkaimba.

- Én sokkal jobban imádlak, mint te engem! – mondtam mosolyogva.

- Azt nem hiszem! – és a hajamba borzolt.

Kiszöktem erős, védelmező karjai közül és kimentem a konyhába. Utánam jött. Kint Fred utálatos tekintete várt minket.