Első látásra...
Egész nap nem mozdultam ki a szobámból. Úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Miután tegnap kisírtam magam, többet nem szóltam Adamhez. Rá se néztem. Bensőmben dolgozott a düh, legszívesebben ordítozni akartam volna. Mindenkit semmibe vettem, mert tudtam, hogy a legkisebb dolog miatt is bedühödtem volna. Aztán délután bejött hozzám Colin.
- Most ilyen kis méregzsák leszel apád miatt? – kérdezte, miközben leült mellém.
- Igen. – morogtam.
- De nem érted meg, hogy ő szeret? Mindvégig meg akart keresni, de menekülnie kellett.
- Előlem?
Sóhajtott, aztán eldőlt az ágyon és a feje alá csúsztatta a tenyerét.
- Keresd meg őt! – szólalt meg pillanatok múlva.
- Minek? Ha akar beszélni, akkor bejön hozzám.
- Én nem rá gondoltam...
Ránéztem és összehúztam a szemöldököm. Most meg kire... Ekkor hirtelen felvillant előttem egy arc. Szememet hirtelen elöntötték a könnyek, aztán szomorúan megráztam és lehajtottam a fejem.
- Tudom, hogy hiányzik neked. Csak azt nem értem, hogy miért vagy ilyen szerelmi mártír, hogy nem mész el hozzá. – nevetett föl szárazon. – Neki is hiányzol.
- De Sebastien...
- Inkább vagy egy vámpírral, akit nem szeretsz annyira, s közben megtagadod azt a személyt, akinek az egész szívedet adtad? Sose értettem meg a nőket, még a saját védencemet is alig ismerem ki. - sóhajtott fel, utána felült. – Ezen gondolkozz el! Ja és a következő kérdésre igennel felelj. – ajánlotta, aztán kiment a szobából.
Egy pillanatig törődtem az értetlen kérésével, aztán a gondolataim messzire kalandoztak. Lehet, hogy tényleg el kellett volna mennem Lucashoz. Már nem éreztem semmilyen kötődést köztem és Sebastien között. Hogy Kaya és Ian sem volt csecsemő, egyszerűen lelépnék tőlük, nyugodt szívvel indultam volna Lucashoz. És akkor végre boldog lehettem volna...
- Bejöhetek? – dugta be fejét a szobába Kaya.
Bólintottam, majd rámosolyogtam. Minél többet láttam a lányomat, annál inkább megszoktam azt a tényt, hogy már felnőttek. Kayat mondjuk jobban megismertem, mivel Ian egész nap csak ült és bámult ki a fejéből. Néha a kezét ökölbe szorította, az arcán egy izom rángatózott. Mikor találkozott tekintetünk, vadságot láttam benne. Egy állat rejtőzött Ianben, ami csak arra várt, hogy kitörjön... és ölhessen. Eddig azonban még sosem engedte el a démont.
- Most, hogy már látom, egy kicsit megnyugodtál, így lenne egy kérdésem. Vagyis inkább egy kérésem. – mondta, miközben elém lépett és a vállamra tette a kezeit.
- Igen.
- Még nem is tudod, h mit akarok kérni.
- Nem gond. Mindenre azt mondanám úgy is, hogy igen.
***
Nem! Nem! Erre nem mondtam volna igent. Utáltam vásárolni ilyen nagy helyen. Bárki ránk támadhatott volna, vagy ha elég jól céloz egy-egy golyóval elintézhetett volna. Gardedámként követtek a srácok minket, hisz ők is gondoltak erre a lehetőségre. Kaya belém karolt és mosolyogva nézte a kirakatokat. Néha felnevetett, ha látott egy extrémebb ruhadarabot. Hamarosan én is elengedtem magam és élveztem, ahogy a hideg fém néha a bőrömhöz ért. Teljesen felpakoltam magam fegyverekkel. Most, hogy már halandó lettem még jobban kellett vigyáznom az életemre. Adam néha hozzám akart szólni, de akkor Kayahoz fordultam és valami értelmetlen dologról kezdtem vele beszélni. Még mindig nem érdekelt. Ezt ő is észrevett és nem próbálkozott többé.
Hat óra után már mindenki cipelt legalább 6 szatyrot, amik tele voltak pakolva ruhával, ékszerekkel, cipőkkel és különféle kozmetikai szerekkel.
- Hulla vagyok. – szólaltam meg és leültem egy padra.
- Ne már! Csak négy órája vagyunk itt! – panaszkodott Kaya. – Nem is jártunk még mindenhol.
- Ja. Vécén például még nem voltunk. – nyögte be Brad.
- Kis pisis! – ugratta Colin.
- Jó, akkor menj el a vécére. Mi addig itt megvárunk.
- Elkísérem. – felelte Adam.
- Én is megyek velük. – mondta Monica és Brad mellkasára hajolt.
- Még valaki? – kérdeztem felhúzott szemöldökökkel.
Nem felelt senki. Brad és Monica letette a lábamhoz a csomagokat, majd kézen fogva elindultak. Adam kérlelőn rám nézett, de én elfordultam tőle. Csüggedten követte a szerelmeseket. Fáradtan felsóhajtottam és egy kirakat ablakára függesztettem a tekintetemet. A többiek halkan beszélgettek egymással, Colin azonban idegesen nézelődött. Hamarosan a többiek is elcsendesedtek és minden izmuk megfeszült. Kicsit később én is megéreztem, hogy valami nincs rendben. Az embereket kezdtem figyelni. Mindegyikük veszélytelennek tűnt. Brad és Adam tűnt fel a tömegben, előttük Monica szőke tincsei világítottak. Miután már azt hittem, hogy csak paranoiásak voltunk, megláttam egy arcot, ami nagyon ismerősnek tűnt.
Az álmomban szereplő srác sétálgatott, tekintetét néha felém vetette. Mozgása kecses volt, arcán nyugalom ült. Ekkor mellé lépett egy vörös hajú nő. Még ekkora távolságból is láttam rózsaszín szemeit. Ő is minket figyelt.
- Szerintem indulnunk kéne. – szólalt meg Colin.
Tekintete mögém fókuszált. Lassan hátrafordultam. Egy fekete nő és egy hihetetlenül zöld szemű férfi állt egy kirakat előtt. A nő ajkai mosolyogtak, miközben beszélt, minket nézett. Clementine ekkor felszisszent. A lila hajú nő elmosolyodott, aztán bólintott és eltűnt.
- Most az egyszer egyet értek veled, Colin. – morogta Clementine.
- Atya úr ég! – szólalt meg hirtelen Jonathan.
- Mi az? – kérdeztük egyszerre.
- Ez nem lehet! Mit keres itt Lucia?
Követtük tekintetének vonalát. Egy vörösesbarnás hajú szépséget nézett. Ránk mosolygott, aztán integetni kezdett felénk.
- Itt valami marhára nem stimmel. – motyogta Brad.
Hirtelen az egész emelet kiürült, csak mi és az ismerős valakik maradtunk. Lucia felállt a padról és elindult felénk. Útközben csatlakozott hozzá az álmomban szereplők. Nem mind volt itt, de sokuk nézett rám gyűlölködve. A többiek közelebb húzódtak hozzám. A hátukon megfeszültek az izmok, lábukat behajlították. Colin kitárta szárnyait és védelmezően eltakart velük. Éreztem a feszültséget a levegőben, szinte vágni lehetett. Mi egyel többen voltunk, de abban a pillanatban kiszállt minden erő belőlem. Ekkor vettem észre egy nőt ez egyik oszlop mögött. Tekintetét szemembe fúrta, kezét felém nyújtotta. Hamarosan gonosz mosolyba szalad a szája, aztán hangosan felnevetett. Megremegtem, ahogy belehasított a hangja a némaságba.
- Electra. – sziszegte Colin.
- Ismered?
- Csak az őrzőjét. Utálom azt az angyalt. – szűrte a fogai között.
Felnéztem rá. Szeme megint feketén csillogott, arca megkeményedett. Eltűnt róla a humoros vidámság minden vonása.
- Sziasztok. Remélem, nem zavartam meg semmit. – szólalt meg Lucia.
Négy lépésre álltak meg tőlünk. Lucia kicsit közelebb volt hozzánk, oldalán egy szőke hajú nővel. Hatalmas kék szemei forrón izzottak a gonoszságtól.
- Nem. Éppen indulni készültünk. – felelte Brad.
- Ó, hát akkor még vártok egy picit. Csak be szeretnénk mutatkozni. – vigyorodott el. – Nem tart tovább röpke 10 pernél!
- És minek akartok bemutatkozni? Nem nagyon érdekeltek minket! – ellenségeskedett Jonathan.
- Édes Jace, minket meg nem nagyon izgat a véleményed. Mi parancsokat teljesítünk és Nathaniel azt mondta, hogy ismerkedjünk meg veletek.
Megremegtem a név hallatán. Még élt az a mocsok! Baljós érzetem támadt a bemutatkozás szó kapcsán, a vészjelző a fejemben pedig azt mondta, meneküljünk, mert itt hamarosan nagyon elfajulnak a dolgok.
- Kezdd el, Zoey! – mondta, majd egy lépést hátrált a szőke nőtől.
- Szíves-örömest!
- Zoeynak van egy különleges képessége, ami nem éppen kellemes a füleknek. – nevetett föl ördögien Lucia. – Míg ő felkészül, addig ti ismerkedjetek meg a többiekkel!
A sorból kitört a sötét bőrű nő és Clementinere vetette magát. A földre teperte, aztán a körmeivel végigszántotta Clem gyönyörű arcát. Egymásra sziszegtek, vámpírfoguk élesen megcsillant. A többiek meg se mozdultak, várták a következő támadást, ami hamarosan meg is érkezett.
- Ő Naomi. – mutatott a lila hajú nőre, aki ekkor Clementine vállába harapott. – Úúú! Ez fájhatott! – mosolyodott el Lucia.
Megveregette a mellette álló srác vállát. Ő volt az a gyönyörű, zöld szemű, fekete hajú fiú, aki olyan emlékezetes maradt az álmom után is. Egy pillanatig habozott, majd hirtelen átváltozott. Fekete bundája olyan sötét volt, mint egy holdtalan éjszaka. Szeme még mindig smaragdként csillogott. Jonathanra vicsorgott, aztán a lidércre ugrott. Jace nem tudott köddé válni, így a vérfarkas karmai átszakították a bőrét. Felnyögött, aztán összeszedte minden erejét és teljes erejéből lefejelte a fekete dögöt. Míg a farkas kitisztította elméjét, addig Jonathan maga alá fordította és előhúzott egy angyalnyilat. De a farkas még így is gyorsabbnak bizonyult. Valahogy ismét fölül kerekedett és Jace nyilat tartó kezébe harapott. Kaya megremegett Jonathan sikolyától és a lidérc segítségére sietett. Aztán egy elviselhetetlen hang futott végig az emeleten. Kezemet fülemre tapasztottam, csak úgy, mint a többiek is. Az ellenség azonban mosolygott. Ők nem szenvedtek a hangtól, amely Zoey sikolya volt. Lassan vércsík kígyózott ki a fülemből. Felsikoltottam, azt hittem, mindjárt felrobban a fejem.
- Elég! – harsogta Lucia nevetve. – Ne vedd el a munka összes vicces részét!
A hang elhalt. Colin karjai tartottak meg, egyébként térdre estem volna. Mindannyiunk arcán fájdalom tükröződött, csak a mögöttünk álló Ian füléből nem folyt vér. A fekete vérfarkas morogva visszahátrált Luciához. Pofáján friss vér csillogott. Váratlanul Monica ellépett Brad mellől és az átalakult vérfarkas mellett álló férfira támadt. Szeme alatt fekete tetoválás húzódott, rézbarna haja tökéletesen illett zöld szeméhez. Amint mind a ketten a földre kerültek, a férfi felülkerekedett Monicán és másodpercek alatt ő is vérfarkassá változott. Brad elindult feléjük, de a rózsaszín szemű nő útját állta. Brad behúzott a vöröskének. Egy éles reccsenés jelezte, hogy célba talált az ütés... de nem az övé. A nő bordán rúgta a démont és Brad csontjai eltörtek. Összegörnyedt Brad, aztán a különös szemű nő a nyakába harapott.
- Ő pedig Ernest. Az édes kis farkas, Noel. – simogatta meg a fekete vérfarkas bundáját. – Ő meg a testvére, Jason. – fejével a vörös dög felé biccentett. – Electra is bemutatkozott, ha jól hallottam a nevetését. – mosolyodott el, szeme ördögi fényben csillogott. – Shane, Isabella! Ti jöttök!
A sor végén álló párocska előre lépett. A férfinak arany tincsei arcába hullottak, szemei dióbarnák voltak. A nő szőke loknijai minden lépésénél rugóztak, szemei világosabbak voltak, mint az ég kékje. Ajkai vörösen csillogtak. Kayahoz lépett. Rám villantotta kék tekintetét, aztán könyörtelenül gyomron rúgta a lányomat. Megfeszültek az izmaim.
- Ne! – állított meg Colin. – Ha beleszólsz, újra sikítani fog Zoey!
- De hát...
- Megoldja ő is! – nyugtatott.
Shane eközben megkerülte a kis csapatunkat és a mellettem álló Adam mellett állapodott meg. Ravaszul elmosolyodott, utána előhúzott egy tőrt és Adam nyakába szúrta. Apám meg se nyikkant, dühös tekintetét a férfira meresztette, közben megfogta a tőr nyelét és kihúzta magából. Arca nem vonaglott meg a fájdalomtól. Shane felé fordult és a földre terítette, sebe pillanatok alatt begyógyult. Csak akkor jutott eszembe, hogy ő már régóta nem kiválasztott, hanem démon volt. Ekkor Jonathan füstté vált mellettem és Noel előtt termett. Nem tudtam figyelni harcukat, mivel Colin teljesen beborított tollaival. Az utolsó névtelen férfi Sebastient torkánál fogva felemelte. Seb gyomron rúgta, aztán hihetetlen ügyességgel kiszabadult a szőke férfi karmai közül. De a következő lépésre nem számított...
- Lionel, azért nem kell megölni őt! – nevetett föl Lucia.
Lionel véres ökle átnyomult Sebastien gyomrán, ujjaival szinte elért engem. Seb felkiáltott és próbálta ellökni magától a vámpírt, de hiába próbálkozott, Lionel továbbra is benne volt. Aztán a férfi egy rántással kihúzta kezét Sebastienből, majd ismét megfogta a nyakánál és elhajította őt. Megdermedve néztem, amint áttöri a kirakatot és eltűnt a sötétségben.
- Már csak én nem mutatkoztam be teljesen.
Lucia lassan elindult felénk. Colin teljesen magához szorított. De én nem hagyhattam, hogy megvédjen. Leguggoltam, közben két tőrt húztam elő, aztán átkúsztam a fekete szárnyak alatt és felpattantam. Az őrangyalom próbált utánam nyúlni, hogy megállítson, de addigra már csak egy lépésre voltam Luciától. Arcán ördögi mosoly terült el. De mindjárt letörlöm én azt onnan! Ekkor teljesen elfelejtettem, hogy már nem vagyok démon, hogy egyszerűen meghalhatnék, hogy lassabb vagyok itt mindenkinél. Lucia körül megváltozott a légkör, éreztem, hogy kiengedte a démont magából. Elhajolt az első tőr elől, majd beleszaladt a másikba. Vállába szúrtam, arcán meglepettség suhant át. Nem gondolta volna, hogy így halandóként is ilyen ügyes vagyok. Azonban a következő lépésem nem talált célba. A tőr egyszerűen elsuhant a nyaka mellett. Hirtelen éles fájdalom hasított végig az oldalamon, Colin kiáltásától megremegtem. A következő pillanatban Lucia kiütötte a kezemből a tőröket, aztán kezét a vállamra tette. Szorítása erősödött, éreztem, hogy a csontok lassan engednek, és lassan repednek. Ekkor Colin kitépett Lucia keze alól és maga mögé húzott.
- Veled azért már nem fogok harcolni. – felelte Lucia.
- Most azonnal tűnjetek innen! – sziszegte a valkűr.
Lucia árnézett a vállunk felett, majd elmosolyodott.
- Úgyis végeztünk. – nevetett föl. – Srácok, állj! Mehetünk! – kiáltotta, utána hátat fordított nekünk és elindult.
Mindenki még bevitte az utolsó ütést, aztán követték a démont. Noel és Jason újra emberi alakot öltött. Utoljára rám meresztették gyűlölettől izzó tekintetüket. Noel azonban megtorpant egy pillanatra. Arckifejezése összezavarodottságot tükrözött. Tett felénk egy lépést.
- Sajnálom. – suttogta.
- Noel! – rivallta Jason. – Nem érdemlik meg, hogy hozzájuk beszélj! Ne feledd, a nő megölte Luke-ot!
Dühösen testvérére meredt, utána elindult. Hamarosan eltűntek, már csak mi maradtunk az emeleten. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Valami nagyon hiányzott. Végignéztem a többieken. Mindegyikük fáradtan próbált lábra állni, néhányuk bőrét vér színezte. Mikor Kayara néztem, fellélegeztem. Nem láttam rajta sebeket. Igen, az én lányom. És Ian...
- Hol van Ian? – kérdeztem remegő, halk hangon.
- Elvitték magukkal. – felelte Adam.
Rámeredtem.
- Hogyhogy elvitték?
- Láttam.
- Miért nem állítottad meg őket? – förmedtem rá.
- Le voltam foglalva.
- Hogy lehetsz te az apám? – suttogtam, hangom most nem a félelemtől, hanem a dühtől remegett.
Elvesztettem a fiamat! Te jó ég! Milyen anya vagyok én? Ekkor döbbentem rá, hogy igazán nem is törődtem a gyerekeimmel, nem is ismertem őket. Én voltam a világ legrosszabb szülője.
- Normális vagy? – kérdezte hirtelen Colin.
Szemében lángolt a gyilkos harag. Egy lépést önkéntelenül hátráltam. Tekintete fekete volt, arcán megfeszült a bőr, karján kidagadtak az izmok.
- Meg is ölhetett volna! Nekem az a feladatom, hogy megvédjelek! Te meg gondolkodás nélkül beleveted magad a halálba? Akkor, hogy segítsek rajtad, ha még te se figyelsz magadra?
- Sajnálom, hogy élek! Többször nem fog előfordulni!
