2012. október 3., szerda

Tizedik: Álomcsapda





Álomcsapda

Zilálva estem egy sötét szobába. A földhöz ragadtam, arcomra víz csöpögött. Számban vér íze terjengett. Néha hangfoszlányok szűrődtek be hozzám. Egy hangtól kirázott a hideg. Rekedt volt és sötét, mintha az igazi gonoszság szólalt volna meg benne. Próbáltam segítségért kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon. Semmi élő nem volt körülöttem, még egy patkány se, így nem tudtam magamba szívni az energiát semmiből se. Pillanatok múlva kinyílt az ajtó és egy sötétbe burkolózott alak lépett be a helyiségbe. Leguggolt a fejemhez, kezét mellkasomra tette. Szemem megvillant, ajkairól valami sötét dolog csorgott le az állára, fején csuklyát viselt.

-      Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte.

-      Nem. – felelte a hangom, de a szám nem mozgott.

Nevetése betörte volna az üveget, megfagyott bennem a vér. Szememet lehunytam, el akartam tűnni innen.

-      Nyisd ki a szemed és nézz rám! – dörögte parancsolóan.

A hangjából kihallatszódó düh miatt engedelmeskedtem neki. Kezét ökölbe szorította és a mellkasomra vágott. Minden levegő kiment a tüdőmből, egy pillanatra mintha a szívem is megállt volna, szemem könnyezni kezdett. A férfi elmosolyodott, fekete fogai elővillantak. Kezével a csuklyához nyúlt és lassan felfedte előttem arcát. Csupán a fekete vonásait vettem ki, bárki is volt ő, még mindig nem ismertem föl.

-      És most már tudod? – sziszegte.

-      Még mindig marhára nem.

-      Ez nagy gond, édesem.

A köpenye alól előhúzott egy kis táskát. Hallottam, ahogy csörögnek benne a fémek. Kinyitotta és letette mellém. Még a sötétben is csillogtak a szikék, csipeszek, kések. Művi finomsággal kivett egy szikét és jól szemügyre vette úgy, hogy én is lássam, milyen éles.

-      Esetleg, ezek után eszedbe fog jutni. – mondta és a gyomromba szúrta a szikét…


A következő pillanatban már ismét a házban voltam. A kertben álltam. Csurom vizes voltam, hiszen esett az eső. Az arcomon könnyek folytak végig, a torkom elszorult a sírástól. Valaki állt mögöttem, de képtelen voltam felé fordulni. A levegő izzott körülöttünk.

-      Miért? – a szám magától mozgott.

-      Miattad. – válaszolta lágyan.

-      Hagyd, hogy megtegyem.

-      Nem azért jöttem vissza, h végignézzem ezt. Nem tudnék egy olyan világban élni, ahol te már nem létezel. - suttogta.

Lehunytam a szemem, fejemet kezembe temettem és hangosan felzokogtam. Nem tudtam irányítani a testem, csak egy belső szemlélője voltam a történteknek. A mögöttem álló férfi maga felé fordított, melegen karolt át, arcát vizes hajamba temette. Pár pillanatig erős, védelmező ölelésében ringatott, közben hallgattam mellkasában dübörgő szíve egyenletes ritmusát. Aztán kezét állam alá tette és maga felé fordított. A szemem kinyílt…


… De ő akkor eltűnt és máshol találtam magam. Vér szaga terjengett a levegőben, testem remegett a fájdalomtól és a megerőltetéstől. Mindenhol arc nélküli testek feküdtek, testük körül vértócsák terültek el. Egyedül csak én álltam a teremben, mindenki halott volt rajtam kívül. Lassan, céltalanul elindultam a hullák között. Mindegyikükre ránéztem, azonban nem ismertem föl őket. Mindegyikük ismeretlen volt számomra, csak annyit tudtam róluk, hogy soha többé nem fogom megismerni őket. Egyszer csak minden test eltűnt, csupán egy maradt. A terem végében feküdt. Kezében kard, teste mellett egy pisztoly volt. Felső testén egy hatalmas lyuk tátongott, vére a padló porával keveredett. Szeme a plafonra meredt, fehér hajában véres tincsek csillogtak. Kíváncsian felé indultam. A szívemet egy jeges kéz szorította. Gondoltam, hogy kit fogok megpillantani. Gyanúm beigazolódott, mikor mellé értem. Lucas feküdt előttem élettelenül, kihűlten. Térdre ereszkedtem vérébe, kezeim közé fogtam porcelánfehér arcát. Lila tekintetében már nem lángolt az élet szikrája. Szája elkékült, viszont lágy mosolyra húzódott, sarkába sűrű vér csordult ki hibátlan bőrére.

            Szeretlek. – suttogtam, majd egy csókot nyomtam homlokára.

Szememet elhomályosították a könnyek, többé nem láttam Lucast. Kezeimmel minden porcikáját megsimogattam, emlékezetembe akartam vésni testének minden négyzetcentiméterét. Zokogva mellkasára dőltem…


Fejem hangosan koppant a padlón. Egy ismeretlen szobában voltam. Arcomról felszáradtak a könnyek. Felálltam a padlóról és leültem a hatalmas fekete ágy szélére. A falakon képek lógtak. Mindegyiken én voltam, mosolyogtam és átöleltem valakit, aki egy fekete folt volt. Az ajtó alatt fény szűrődött be a szobába. Valaki kint csörömpölt az edényekkel, egy kávéfőző élesen sípolva jelezte, hogy kész a fekete energiabomba. Egy kisgyerek boldogan sipítozott, miközben egy férfi öblös nevetése hallatszódott be. Felálltam és az ajtó felé indultam. A kilincs azonban nem mozdult, be voltam zárva. Mikor már pánikba estem volna, az ajtó magától kitárult. Megcsapott a friss sütemény illata. Elmosolyodtam és sietve elindultam a konyha felé. Egy fekete hajú férfi állt a sütő mellett, arcát egy aranyhajú kisfiú felé fordította. A gyerek észrevett, rám mosolygott, apró foga egyedül árválkodott szájában. Kezeit felém nyújtotta és ficánkolni kezdett az etetőjében. A férfi háta hirtelen megfeszült, nevetése elhalt. Lassan megtörölte a kezét és felém indult. Arca homályos volt, egyedül csak a szemei világítottak. Egyik vörösen örvénylett, a másik lilán csillogott. Kezébe ekkor megjelent egy kés és az utolsó lépésénél a hasamba szúrta…


Ismét a sötét helységben találtam magam. Mindenem fájt, bőrömre rátapadt a vérem. Nyakamon jéghideg izzadság gyöngyözött. Kintről lépések kopogása hallatszódott. Szívem megőrült, ritmus nélkül dobogott. Lélegzetem felgyorsult, torkom elszorult, szám kiszáradt. Aztán a lépések elhaltak és az a valaki megállt az ajtó előtt.

             - Aki bújt, aki nem, megyek! – recsegte sötéten a férfi.

Az ajtó kinyílt, egy kis fény beszűrődött hozzám. Azonban a férfi arcát még mindig nem láttam. Továbbra is ismeretlen volt számomra. A férfi belépett, mögötte egy nő jött.

            - Ma lesz egy kis társaságunk. – jelentette be mosolyogva.

           -  Leszarom! – köptem.

Pár pillanat múlva egy másik férfi is megjelent az ajtóban. Magas volt és nagyon izmos. Szemében különös fény égett, arcának vonásait viszont nem tudtam kivenni. Becsapta maga mögött az ajtót és minden elsötétült. A kínzóm leguggolt a fejemhez, kezével megsimogatta meztelen bőrömet. Kirázott a hideg az érintésétől, próbáltam elhúzódni tőle, de mikor mocorogni kezdtem, keze a hasamon lévő sebhez vándorolt. Körmeit a vörös húsba vájta. Megremegtem, ajkaimat összepréseltem. Ha felsikoltottam volna, akkor csak örömet okoztam volna neki.

-      Ma nem kínozlak meg. Annyira. – lehelte a fülembe.

Felállt, ledobta magáról a köpenyt és leette a nadrágját. Lassan beszívta a levegőt, majd letérdelt a lábaim közé. Felnyüszítettem, mikor megéreztem kemény férfiasságát az ölemben.

-      Nyugalom, édesem. – kezével megfogta az államat, arcomat maga felé fordította. – Ez sokkal jobb lesz, mint a kínzás.

-      Inkább vágj belém egy kést! – sziszegtem.

Szabad kezében egy nagy kés jelent meg. A következő pillanatban a hideg fém a mellkasomba vágott. Felsikoltottam a fájdalomtól. Ő hangosan felnevetett, majd teste az enyémre nehezedett és…


Zilálva felkeltem. A ruhám és a hajam a testemhez tapadt, torkom szinte könyörgött a vízért. Lassan lehámoztam magamról a takarót és zavarodottan néztem körül a szobában. Kaya és Adam az ágyam mellett aludtak. A három valkűr halkan vitatkozott valamin az asztal mellett. Sebastien az ágy végében ült, lábánál Brad, Monica és Jonathan gubbasztott.

-      Szia. – mondtam recés hangon.

Jéghideg borzongás futott végig rajtam, mikor eszembe jutott a férfi hangja. Az övé is ilyen volt. Recés. Hét fej egyszerre fordult felém egyszerre. Arcukon megkönnyebbülés suhant át. A következő pillanatban már fojtogató volt a közelségük.

-      Jól vagy? – kérdezte Clio halkan.

-      Szomjas vagyok.

Sebastien kibújt a körből és eltűnt a szobából. Colin ekkor mosolyogva megteremtett egy pohár vizet, aztán átnyújtotta nekem.

-      Köszönöm. – suttogtam.

-      Én mondom inkább, köszi. Végre nem kell tétlenül néznem, hogy mozdulatlanul fekszel, és nem tudom, mi történik veled ott bent. – ujjával a homlokomra mutatott.

Egy húzásra kiittam a pohár vizet. Boldogan felsóhajtottam a hűs víztől, majd a tekintetemet Colin szemébe vájtam.

-      Jobb is, ha nem tudod.

-      Álmok? – kérdezte Clio.

Colin kurtán bólintott, kezével megsimogatta az arcomat. Szemeiben aggodalom csillogott.

-      Jobb valkűr kéne neked. – suttogta.

-      Nálad jobb nincs. – érvelt Cedric. – Maximum én.

-      Maradj a földön! – torkolta le Clio, utána egy csókot nyomott az arcára.

Fáradtan hátradőltem és meglepetten vettem észre, hogy remegnek a kezeim. Ha ezeket a Sors mutatta meg, akkor nem kérek belőlük. Azzal a férfivel nem akartam találkozni, nem akartam, hogy bárki is megkínozzon. De tudtam, hogy egyszer be fog következni minden álmom, ami megrémisztett.

-      Colin, a Sors ellen lehet küzdeni? – kérdeztem bizakodóan.

-      Aki harcol ellene, az meghal.