Mintha semmit nem vettem volna észre, kocogtam tovább. Nyugodtan követett és én se kezdtem el idegeskedni. Az egyik sikátorba majd beviszem és gyorsan végzek vele. Legalább egyel kevesebb lesz belőlük. Hogy arra gondoltam, hogy egy vámpírba belemárthatom a tőrömet, az adrenalin átitatta minden sejtemet és az eddig is vörös aurám még „véresebb” lett. A táskám és a fegyverek minden lépésnél a fenekemnek ütődtek. Az emberek és az autók gyorsan suhantak el mellettem. Csak a vámpírra próbáltam figyelni. Az egész testét szúrós, édes illat lengte át, szíve gyorsabban vert, mint egy normális embernek. Hallottam, ahogy a méreg lecsöpög a fogairól és lefolyik a torkán. Lélegzete egyenletes és gyors. Léptei könnyedek és rugalmasak voltak. A méregzöld aurája még engem is elért és körülölelt.
Ismét mindenre kezdtem figyelni. Keretem a megfelelő sikátort. Már alig bírtam kivárni azt a bizonyos alkalmat. Az út lekanyarodott balra és én is arra fordultam. Rögtön következett is az alkalmas hely. Lefordultam és a falhoz álltam. Úgy csináltam, mintha lazítanék. Közben a vámpír is belépett a sikátorba. A táskám felé nyúltam. Óvatosan kicipzáraztam… és a vámpír egy jól célzott ütéssel tarkón ütött. Az eszméletemet pillanatok alatt elvesztettem. Elnyelt a sötétség.
Nagyon kiütött ez a vámpír. A fejem és a nyakam oltárian sajgott és lüktetett. A kezemet valami bilincs féle lógott, ami felhúzta a karjaimat egy lánccal. A lábamon is ugyan ez volt, csak ez az acéllánc a földben tűnt el. Az övtáskám már nem lógott rajtam- gondolom elvitte magával. A szobában a tapéta vizes volt, ablakai nem voltak és csak a sarokban pislákolt egy csupasz villanykörte. Szembe velem egy ajtó, mellette egy szék állt. A szék lábánál vérrel teli üvegek feküdtek. Most nem volt a szobában. Lehet, hogy vadászik vagy elmondja a – vámpír – ismerőseinek, hogy elkapott egy Kiválasztottat. Biztos meg fog ölni, bár ha eddig nem tette meg…
Valahogy ki kéne szabadulnom, de ilyen helyzetbe még eddig nem voltam, ezért nem is tudom hogy kéne kimásznom belőle. Gondolkodjunk, hogy mink van! A kezem meg volt kötve, így ezzel nem tudok ütögetni. A lábam is megmozdíthatatlan, ezzel képtelen lennék tökön rúgni bárkit. Nincsen fegyverem. Lefejelni nem tudom-, mivel csak
Nem tudtam, hogy mióta lehettem itt és azt sem tudtam, hogy esetleg a srácok elindultak-e már megkeresni. Várom a halálom és tehetetlen vagyok. Ezt utálom! Külön-külön is kellemetlen - számomra -, de így együtt egyenlő a világvégével- nekem. Legalább sietne a megölésemmel! ÁÁÁ! Megőrülök! A szememet becsuktam és lehajtottam a fejemet. A kezemet ökölbe szorítottam és a körmeimmel a tenyerembe vájtam. Vér serkent ki a körmeim mellett. Még jobban érezze a vérem illatát, fusson még jobban össze a nyál a szájában, sokkal több mérget termeljen a szíve és azt sokkal gyorsabban juttassa el a fogaihoz. Már most éreztem, ahogy a fogai a nyakamba mélyednek és szívja a véremet. Tudtam, hogy milyen érzés. Két éve volt egy bevetésem. Egy vámpírt üldöztem, majd amikor harcra került a sor, a hátamba és a vállamba mart. Teljesen legyengültem és így el tudott menekülni. De nem sokkal később ismét találkoztunk, azonban akkor ő vérzett el… teljesen. És hogy milyen érzés volt a harapása? Az elsőnél sikítottam annyira fájt. A második? Az egy kicsit másabb volt. Mivel már megízlelte a véremet, a második harapása sokkal lágyabb, finomabb és érzékibb volt. Azt már élveztem. Majdnem elszálltam az örömtől. Éreztem, ahogy a forró vér lefolyt a hátamon. Ez az alkalom teljesen beleforrt az emlékeimbe.
Az ajtó mögül zajok szűrődtek be hozzám. Elmosolyodtam. Megjött a vámpírka, az utolsó „ember” akit látni fogok még az „életemben”.És miért mondom az életemet csak képletesen? Mert az én létezésemet nem lehet életnek nevezni.
Jobban kezdtem figyelni a kinti zajokra. Valaki levette a cipőjét és kinyitott egy ajtót. Kivett belőle valami lötyit, majd azt a valamit egy mikroba tette. Ahogy az a folyadék elkezdett melegedni, a szobába beszűrődött a vér szaga. Most már biztos, hogy a vámpír az. Kinyitotta a mikro sütő ajtaját és az én szobám felé kezdett sétálni. A léptek egyre jobban hangosodtak, csak úgy, mint a szívem dobogása. Nem tudom mitől féltem. A halál gondolatát már rég megszoktam és a vámpírok se voltak újdonságok, mégis valamitől megijedtem. A kilincs lenyomódott és az ajtó halálos lassúsággal kinyílt. Belépett és a székre ült. Inni kezdte a vörös, sűrű folyadékot, közben engem nézett. Hallottam, ahogy a forró vér lecsorog a torkán és összekeveredik a mérgével, majd a gyomrában köt ki. Gusztustalan!
- Kérsz?- kérdezte.
Nem feleltem, csak a földet néztem. Ahogy beszélt hallottam egy kis humort a hangjában. Én is megkérdezném tőle azt, hogy „Leszúrhatlak?”. Biztos ő is viccesnek találná ezt. Letette az üveget, majd lenyalta a vért a szájáról. A szék alól előhúzott egy… valamit. Kivett belőle… Várjunk csak! Az az én Sárkánytüzem! Egész végig ott volt az én övtáskám! Meghúzta a ravaszt a tűzlövőn. A lángcsóva megvilágította az arcát. Nem volt olyan kimondottan vámpír kinézete, inkább hasonlított egy feketeangyalra. A szeme méregzölden csillogott, akár csak az aurája. Haja csokoládébarna. Ajkai dúsak és szimmetrikusak. Orra egyenes és agy kicsit hegyes. Arccsontja nem ugrott ki. Fülében 6-6 karika díszelgett. Bal szemöldöke fölött egy heg húzódott. Most nem fekete ruhát, hanem vajszínű trikót és farmert viselt.
- Mi az?- kérdeztem, mivel ő is engem nézett.
- Semmi. Csak még soha nem láttam Kiválasztottat ilyen közelről. Máshogy képzeltem el őket. Azt hittem, hogy ráncosabbak, a tekintetük, pedig az elmédig hatol. De csalódtam. Pont olyan vagy, mint a kajám. Az illatod kicsit másabb, azonban most felsértetted a kezed és így sokkal hívogatóbb.
- Kösz. Nem minden nap kapok ilyen bókokat. - mondtam szarkasztikusan. - Mióta vagyok itt?- kérdeztem.
- Ma péntek van és csütörtökön hoztalak ide, úgyhogy csak egy napig voltál eszméletlen.
Oké, akkor tudják a fiúk, hogy valami gubanc van. Keresnek és az illatomat követve hamar megtalálnak. És rá is fognak jönni, hogy bazi nagy bajban vagyok
.
- Egy kérdést feltehetek?
Nem bólintottam, csak a szemébe néztem. Milyen figyelmes. Csúszómászó, talpnyaló féreg!
- Hányan vagytok itt, Detroitban?
- Hatan vagyunk tudomásom szerint. – nem lesz abból baj, hogy elmondom neki.
- Az nem sok. És te eddig mennyit öltél meg nem csak az én fajtámból? – érdeklődött.
Huh! Mennyit? Addig el se tudok számolni!
- Rengeteget. 8 éves korom óta minden héten gyilkolok. Voltak olyan alkalmak, amikor nem csak egyet öltem meg. Úgy körülbelül 700-at biztosan.
- 8 éves korod óta? Az nem semmi! Én is kb. kétszer ennyi embert öltem meg 200 év alatt.
Na, ezt most nem kellett volna mondania. Majdnem 2000 embernek a vére szárad a lelkén. És a legtöbb vámpír is ennyit ölt… eddig. „Kicsit” dühösebb lettem. Közben felállt és lekapcsolta a sarokban árválkodó lámpát. Még így is láttam, bár nem olyan jól, mint ő.
- Hogy hívnak? – kérdeztem, hogy tudjam, ki fog megölni vagy én kit fogok megölni.
- Logan Art. És téged?
- Kida vagyok.
Felém lépkedett, én pedig rajta tartottam a szemem mindvégig. Mosolygott és a szemfoga teljesen kilátszott. A szemébe megjelent a fekete füst, ami a vámpíroknál akkor szokott megjelenni, amikor gyilkoltak vagy éhesek voltak. A nyakam ívét nézte. Kicsit akkor éhes volt, pedig az előbb evett.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. De lejárt az időd, szivi!
A szememet becsuktam, mégis éreztem, ahogy közeledik és hozzám simul. Önkéntelenül zilálva kezdtem venni a levegőt. A nyakamon végighúzta a kezét. Szája torkomra tapadt, nyelve szándékos lassúsággal körözött pulzusomon. Hátam a vizes falnak nyomódott. Szerettem volna beleolvadni, de a hideg, nyirkos tapéta nem kínált menedéket. Éreztem a hideg fogak nyomását kiszolgáltatottan lüktető artériámon. Úgy szaglászta a nyakamat, mint éhes oroszlán a gazellát. Szinte megsüketített a fülemben dübörgő vér. Az igazán éhes vámpír már rég belém harapott volna, de ő játszadozott velem. A szemem elkerekedett a feszültségtől. A szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint egy embernek. Az aurafények elhomályosultak, a hangok felerősödtek. Felettünk autók és emberek haladtak el gondtalanul, mit sem tudva, hogy mi történik alattuk. Logan megszorította a csuklómat. Éreztem a keze alatt dübörgő pulzusomat. A lélegzete megváltozott és zilálásba csapott át. A fogai jobban nyomódtak a nyakamba. Mindjárt megharap! Pá- pá világ! Jó volt létezni és öldökölni!
És ekkor a fogai belefúródtak a vérerembe. Felnyögött. Én elnyomtam agy éles sikolyt. Nyelte a véremet és egyre jobban kezdte szívni azt. A csuklómon a szorítása gyengült. Keze a nyakamra vándorolt. Kezdtem szédülni. Végem van pár másodperc múlva. A szívem kezdett lassan verni, a lélegzetem is normális lett. A szemem sarkában mozgást észleltem, de nem nagyon törődtem vele. A vámpír még mindig belőlem lakmározott. Már néhány rész kiesett a történtekből. A szemhéjam kezdett elnehezedni. Ez tényleg meg fog ölni!
Hirtelen elszakadt tőlem és morgott egyet. Aztán minden elhomályosult és elájultam.
***
Fekvő helyzetben tértem magamhoz. Nyakamon a megalvadt vérem volt. A szomszéd szobából beszélgetés zaja szűrődött át hozzám. A szememet kinyitottam, de gyorsan be is csuktam az erős fény miatt. Felültem, azonban megszédültem és a falnak dőltem. Ismét kinyitottam a szememet, most csak résnyire. A szobámban voltam. Élek!? Megkönnyebbültem és a szememből egy kövér könnycsepp csordult ki. Elmosolyodtam. Megmentettek a srácok. Juppy! A sebről lekapartam az odaszáradt vért. A harapásnyom egy kicsit fájt, de nem volt vészes. Pár nap múlva úgyis meg fog gyógyulni. De, hogy tudtak megmenteni? A vámpír érezte volna az illatukat. Lehet, hogy őket láttam a szemem sarkából?
Óvatosan felálltam. Olyan érzés fogott el, mintha két órán keresztül forogtam volna. De meg tudtam állni egy helyben. Az ajtó felé indultam kis léptekkel. Lassan kinyitottam azt és a konyhába léptem. A hangok Damon szobájából jöttek. Freddel beszélgetett. Az ő ajtaja felé fordultam. Óvatosan kinyitottam és Damonnal találtam szembe magam.
- Hali. - mondtam fáradtan.
Fred végigmért. Én is lenéztem magamra. Fehérneműben voltam. Mindegy! A fiúk elmosolyodtak és Fred a tekintetét a melleimen tartotta. Damon lesütötte a szemét és koncentrált arra, hogy ne nézzen rám. Félmosolyra húztam a számat. Felemeltem az ujjamat, és a szobám felé fordultam. Kicsit meginogtam, szerencse, hogy Damon gyorsan megfogott. Az erős kezeiben jó volt feküdni, a kényelemben el is aludtam.
***
Megint a szobámban keltem fel. Most a fiúk a szobámban ültek a földön és ökörködtek. A szememet nem nyitottam ki. Jó volt így. A kezemet végighúztam az oldalamon. Még mindig fehérneműben voltam. A fiúk felé fordítottam a fejemet. Most már észrevették, hogy ébren vagyok.
- Kida, minden oké? – kérdezte Fred.
Az első értelmes kérdése egész életében! Bólintottam. Még nem akartam megszólalni sem.
- Szomjas, vagy éhes vagy? – most Damon szólalt meg.
Megráztam a fejem és a lábamat felhúztam a mellkasomra.
- Tudsz még aludni?
Atya Isten! Mi a fene? Andrew mit keres itt? Leo is itt van? Megráztam a fejemet ismét. Már egy cseppet se voltam fáradt. Megpróbáltam felülni, de három kéz egyszerre nyomott vissza az ágyra.
- Már nem vagyok fáradt, ezért fel akarok kelni. Most egy kis vérszívás miatt nem akarom napokig nyomni az ágyat. – akaratoskodtam.
- Kis vérszívás? Majdnem megölt az a vámpír!
- Damon, élek! És ne akard, hogy dühös legyek, mert akkor még egyszer nem tudtok visszanyomni az ágyra! Ja és Fred. Köszi, hogy nem cukkoltál.
- Semmiség sz…
- Nehogy kimond! – szakította meg Damon.
- És Damon. Te meg ne atyáskodj! Felnőtt nő vagyok, és azt csinálok, amit akarok!
- Nem! - mondta kicsit ingerülten Damon.
Vettem egy nagy levegőt és próbáltam lenyugodni. Nem érdekelt Damon, ezért felültem, sőt fel is álltam. A szekrényemhez mentem. Kivettem belőle egy újabb adag ruhát és a fürdő felé indultam. Ahogy Damon mellett elmentem megfogta a lábamat. Könyörgően nézett a szemembe, de én kihúztam a bokámat a kezei közül, majd kimentem a szobából.
A fürdőben megnéztem magam. A hajam szerte-szétállt, a nyakamon a seb kicsit piroslott. Levettem a ruháimat és a kádba feküdtem. A csapot felnyitottam. A forró víz rögtön felmelegítette a lábujjamat. Az ajtón valaki kopogott. Áhh!
- Igen? - kiáltottam ki.
- Bejöhetek? – Damon volt.
A lábamat felhúztam és a melleimet eltakartam a kezeimmel.
- Gyere!
Ahogy bejött nem nézet rám egyenesen a wc- hez ment. Ráült. Vártam, hogy mikor kezd el beszélni, de csak magába fordulva ült. A csapot a lábammal elzártam és habfürdőt öntöttem a forró vízbe. A lábamat kinyújtottam a habréteg alatt és a kezeimet a vízbe ejtettem. Damon még mindig gondolkodott. Én elengedtem magam és becsuktam a szememet. Lebuktam a víz alá. Bevizeztem a hajamat. Ahogy visszajöttem a víz alól már rám nézett. Az égszínkék szeme könyörögve fúródott a tekintetembe.
- Sajnálom az előbbit! Csak… agh! Féltelek! Olyan vagy, mint a húgom. Bátyáskodom fölötted.
- Ezt tudtam eddig is, de akkor is lehettél volna egy kicsit engedékenyebb! – itt megálltam - És ugye most nem fogsz visszavinni és az ágyhoz kötözni?
Elmosolyodott és fájdalmas arccal elfordította a tekintetét rólam. Kimásztam volna, hogy átöleljem, de mivel meztelen voltam és lehet, hogy inkább kellemetlen helyzetbe hoztam volna.
- Damon! Most ne edd már magad ezért! Fred mindennap feldühít, mégse fordul magába! Tudod mit? Tegyél úgy, mintha meg se történt volna! Én már el is felejtettem! – nem reagált semmit – Ne akard, hogy odamenjek! – fenyegettem.
Még mindig nem nézett rám és nem is szólalt meg. Mindjárt feladom! Nem! Nem hagyhatom, hogy ezért a szarságért egye magát élete végéig! Az egész testemmel felé fordultam. A kezemet a kád szélére tettem és ráfektettem a fejemet. Vártam! Már kezdtek elpattanni az idegeim és kezdtem magamat utálni, hogy a szobában ellenkeztem vele. Én hülye, hülye! Önfejű barom! Ááá! Valahogy szóra kéne bírnom, ha meg nem sikerül sokkolom!
- Hogy találtatok rám? – kérdeztem, mert nagyon érdekelt.
Még nem fordult felém, de elkezdett beszélni.
- Gondoltuk, hogy elmentél futni, de tudtuk, valami gond van, mivel még 4 után nem értél haza. Leo mondta, hogy keressünk meg. Gyorsan megtaláltuk az illatodat, de úgy félúton három démon megtámadt minket. Teljesen kimerültünk és Fred azt mondta, hogy holnap gyorsan megkeresünk. Én este név szerint megkerestelek, így már tudtam, hogy hol vagy. Másnap 5-kor felkeltünk. 5-kor! Csoda! Mindegy. Elindultunk és csak akkor vettük észre, hogy egy vámpír illata is a te nyomodon halad. Siettünk. Hamar megtaláltunk. Lementünk egy föld alatti házba és rögtön meghallottuk a lassú szívdobogásodat. Teljesen megrémültünk. Én be akartam törni az ajtót, de Fred lenyugtatott azzal, hogy ezt az akciót a vámpír is észrevenné. Így letettem róla. Hang nélkül bejutottunk a szobába, ahol a véred szaga terjengett. Fred elhúzta rólad, én meg leszúrtam a Fekete tőröddel. Fred még élvezkődött rajta és letépte a fejét, aztán elégette. Megkönnyebbültünk, hogy élsz és rendben vagy, de a véred még mindig ömlött a sebből és el voltál ájulva. A szíved alig vert. Gyorsan leszedtünk a bilincsekről és a sikátorokon keresztül haza hoztunk. Mindenki adott egy kis vért, hogy hamarabb visszanyerd teljes önmagad. Fred már teljesen abban a hitben volt, hogy meghaltál, véged van. Amikor először felébredtél, akkor is erről beszéltünk. Azután amikor elaludtál a karjaimban, bevittünk a szobádba és mi is bent maradtunk. Andrew akkor jött be, amikor felkeltél. És utána már mindent tudsz.
- Köszi! – mondtam.
- Mit? – kérdezte meglepetten, közben a földet nézte.
- Hát, hogy megmentettetek! Már elbúcsúztam a világtól. Készültem a halálomra.
Most már rám nézett. Az eddigi szürke aurája halvány rózsaszínűre változott. Siker!
- Na, igen, ilyen boldog embert szeretnék látni minden nap!
Elmosolyodott és az aurája tovább sötétedett, már majdnem átment tűzpirosba. Aj-jaj! Nem! Nem! Nem! Már borvörös lett. Ez pedig mitől van? Egyszerű, a szenvedélytől és szexualitástól. Nem, nem lehet! Nem akarom! Vagyis akarom, de nem most! Mielőtt rászóltam volna elfordította a tekintetét rólam. Próbált lenyugodni, de amint újra rám nézett beindult.
- Ide adod a törölközőt? – mondtam, csak úgy váratlanul.
Levette a fogasról a vörös törölközőt és odadobta nekem. Magam elé tartottam és felálltam. A szeme sarkából végig engem lesett. Gyorsan magam köré tekertem a törölközőt és kihúztam a dugót. Minden mozdulatomat figyelte.
- Át szeretnék öltözni, úgyhogy kimennél?
Nem válaszolt és meg se mozdult. Jó akkor előtte öltözöm fel. Elfordultam tőle és gyorsan felvettem a bugyit. A földre ejtettem a törölközőt. Keresni kezdtem a többi ruhámat, de… Hol vannak a ruháim? A másik radiátorra raktam, az pedig a fürdő másik végében volt. Huh! A mellemre rátettem e karjaimat és elmentem Damon előtt. Rögtön felém fordult és a szemei majdnem kiugrottak a helyükről. Még soha nem látott ilyen kevés ruhában, és még soha nem látta az összes sebemet se. Most azonban megcsodálhatta mindet. A hegek közül a hátamon áthúzódón akadt meg a szeme.
- Ezt hogy szerezted? – kérdezte kábultan.
- Egy árny csinálta rögtön az összecsapásunk előtt. Az egész hátam vérben úszott és mivel egy vámpíros környéken voltunk, három rám is vetette magát. Azok a sebek már nem látszanak, mert más hegek elfedik. De ez a késnyom megmaradt. Majdnem meghaltam, azonban Diana megmentett. Ő a vállán sérült meg. De akkor is megmentett. – a szememet szúrták a könnyek, amik elő akartak törni.
Közben elértem a radiátorig. Je! Felvettem a melltartómat és a nadrágot. A pólót csak a beszéd után vettem fel, hogy még csodálhassa a hátamat.
- Megyek Leo-hoz!
- Miért?
- Megmondom neki, hogy egy darabig kivonom magam a forgalomból. – és egyedül hagytam a fürdőben.
Szia arra lennék kíváncsi, hogy te rajzolod a képeket?Ha igen akkor nagyon ügyes vagy! Jade
VálaszTörlés