7. Különös szálláshely - A Kitaszított

Na, most indul be az igazi akció! És jön egy kis újítás! Nyugi, nem kell félni, semmi rosszra ne gondoljatok ( : Mostantól néhány fejezetben szempontok között fogok ugrálni (főleg Jess, Lucas és egy picit Sebastien)Várom a komikat, h nektek mennyire tetszik így! Pusza: Petya

Különös szálláshely

Wow! Ez nagyon meglepett! Lucasnak volt menyasszonya? Durva. Teljesen ledöbbentem. Akkor nem csak nekem van elfelejteni való múltam. Még mi jöhet ma? Kiderül, hogy Lucas nő? Vagy esetleg meleg? Talán ő is rengeteget ölt? Mindent elképzeltem róla, csak ezt nem. Akkor gondolom Cassandranak megkérte a kezét, de utána nem jött össze a házasság. És Lucas mondta ki a véget, mert Cassandra még mindig vadul szemezett vele. Ő még mindig akarta a pasimat.

Lucas megrázta magát és az eddigi legvidámabb arckifejezésével nézett rám. Felhúzta szemöldökét, szeme játékosan csillogott. Rámosolyogtam, de legbelül szomorú lettem. Így Sebastienre hasonlított. Őrülten hasonlítottak egymásra. Elnéztem Lucasról és a vendégekre mosolyogtam. A férfi nevét még mindig nem tudtam. De Lucas ekkor megszólalt élénk hangján.

- Ki a te barátod? Őt még nem mutattad be!

- Ó, sajnálom, hogy eddig nem mutatkoztam be. – Cass helyett a férfi szólalt meg. – Nathaniel Fres vagyok, az est házigazdája és Cassandra férje. – odahajolt feleségéhez és arcon csókolta.

Basszus! Megremegtem. A szívem egy-két ütemet kihagyott, elfelejtettem levegőt venni. Ő az! És pont vele beszélgettem! Ott volt előttem! Elkaphatnánk! De a gyomrom összeszorult. Féltem. Megszorítottam Lucas kezét, állam megfeszült. Arcomra ráfagyott a mosoly.

- Örvendek a találkozásnak. – hallottam Lucas hangját valahonnan távolról. – Megbocsájtotok egy pillanatra?

- Persze, nyugodtan menjetek. Még találkozunk! – mondta lágyan a feketeangyal.

Lucas megfogott a derekamnál és magával húzott. Átvágtunk a tömegen. Mindenkit kikerültünk. Mindent homályosan láttam. Minden összemosódott. Lucas valami vörös függönyt elhúzott és alatta elmentünk egy kisebb zugba. A kanapéhoz tolt, majd leültünk rá. Maga felé fordított, lila szemét mélyen az enyémbe fúrta. Tekintete idegesen, aggodalmasan csillogott. Kezével végig simította az arcomat.

- Jessica, figyelj! Nyugodj meg! Ne félj! Most rögtön nem fogunk rátámadni! Várunk még! Leon is meg kell keresni, mert már egy jó ideje nem láttam! Van egy kis tervem és remélem, sikerülni fog! Ne aggodalmaskodj! Minden rendben, jó?

- Igen, jó. De azok a hülyék eltűntek. – fakadtam ki.

- Milyen hülyék? – értetlenkedett.

- A démon és a vámpír. Ugyan ez történt négy hónapja.

- És miért tűntek el?

- Akkor? Akkor Tyler miatt. Ő is egy feketeangyal volt. Így gondolom a gyáva kis démon elhúzott a vámpírral együtt valami biztonságosabb helyre, mert megérezték Nathanielt. – magyaráztam.

- Csak visszajönnek, nem?

- Ja, visszajöttek, miután a halálomból feltámadtam.

Visszagondoltam azokra a hosszú, fárasztó napokra, hogy ő is lássa. Még mindig tisztán emlékeztem minden részletre. A sötétségre, Tylerre, a fényes mélységre, az angyalszerű lényekre, a fényre, a jégre és a tűzre. Minden kínra, minden fájdalomra. Minden akkori gondolatot ismét hallottam. Az arcomon egy forró könnycsepp folyt végig. Lucas gyorsan letörölte azt, majd megához ölelt. Először mereven, később elgyengülve feküdtem a karjai közt. Nem sírtam. Semmilyen szomorú érzelem nem terített maga alá. Üres voltam. Minden eltűnt belőlem a visszaemlékezés miatt. Mégis szörnyen rosszul éreztem magam. Émelyegtem, fájt a fejem. Megint visszajött az a reggeli rosszullét. Lucas vállára hajtottam a fejemet és beszívtam az illatát. Csak a parfümjének aromásságát éreztem, vérének illata eltűnt. Visszajöhetne az a hülye vámpír meg a démon. Így egyszerűnek, védtelennek lenni szörnyű érzés. Oké, hogy még egy részem Kiválasztott, de akkor is már bizonyos szinten kötődtem a démonhoz, megszoktam jelenlétét.

Semmi se volt elég tiszta. Olyan érzés volt, mintha a szemem előtt egy fátyol lett volna, a fülembe és az orromba pedig vatták lettek volna. Nem tetszett ez! Rossz volt így lenni! Vissza akartam kapni az idegesítő démont és a mindig éhes vámpírt! Újra a régi énem akartam lenni! El akartam kapni Nathanielt, most rögtön! Vissza akartam menni Detroitba Sebastienért! Meg akartam csókolni, meg akartam ölelni őt! Rá akartam mosolyogni, haza akartam menni vele! Kellett nekem! De semmit se kaphatok meg? Nem lehetek boldog? Nem akarhatok szép és tökéletes életet? Nem lehetek végre normális? Szenvednem kell már megint? Miért? Mit követtem el? Öltem, de nem jókat! Soha, semmi bűnt nem követtem el! Rendben, hazudtam, csaltam, de ki nem? Trágár szavakat használtam, de mindenki szokott csúnyán beszélni, nem? Én miért lennék kivétel? Lehet, hogy több jót tettem, mint bárki más! Miért kell bűnhődnöm mások helyett? Miért? Miért?? Miért??? Pedig én csak egy egyszerű dolgot kérek. Egy nyugodt életet. Más eldobná az egyszerű, unalmas életét, de én harcolnék érte. Ez a mostani élet nem kell nekem! Nem kaphatom meg azt, mait akarok? Ha meghalnék, akkor se nyugodhatok meg, mert nem a menybe, hanem a pokolba jutnék! Örökké szenvedni fogok! Próbáltam megtartani magam az erős hullámok között, de egyszer úgyis elnyelnek a habok. Akkor már a kövek őrölnek tovább, így ott se leszek nyugodt. Sehol se lelek békére. Tudom, hogy nem vagyok ember, de ennél jobbat érdemlek!

Kezdtem újra érzékelni az érzelmeket,de még mindig üresség tombolt bennem szüntelen. Lucas szemébe néztem, majd egy meggondolatlan dolgot követtem el. Megcsókoltam. A hátamon végigfutott egy jéghideg borzongás. Kezeim közé fogtam arcát és nem eresztettem, bár úgyse akart elszakadni tőlem. Egy határozatlan torokköszörülés szakított félbe minket. Leon állt mellettünk. Arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, szeme viszont izgatottan csillogott. Leült Lucas mellé és elmosolyodott.

- Mi van? – kérdeztem végül.

- Megvan Nathaniel. – suttogta.

- Tudjuk. Beszéltünk már vele. – törte le Leon kedvét Lucas, miközben végig az arcomat tanulmányozta.

- Na, igen már láttuk őket. – helyeseltem. – És mi is az a nagyon szuper terved? – fordultam Lucashoz.

- Majd meglátod! – felelte és rám kacsintott.

A szememet forgattam. Majd felálltam a kanapéról és felhúztam Lucast.

- Menjünk vissza a társaságunkhoz! Ne várakoztassuk meg őket. – mondtam gúnyosan. – Leon, még találkozunk.

- Remélem. – motyogta.

Magam után húztam Lucast és visszatértünk az emberek tömegébe. Arcomra egy sejtelmes mosolyt erőltettem. Kerestem Nathanielt. Valami bárpultnál beszélgettek és iszogattak. Feléjük vettem az irányt. Tekintetemet végig a feketeangyalon tartottam. Gondolatban ezerféleképpen megöltem, megkínoztam. Kábítóan jó kedvem volt. Az eddigi ürességet betöltötte a harag, a hatalomvágy... az őrület. Az adrenalin minden porcikámon keresztül folyt. Nem tudtam mi ütött belém, de tetszett. A bensőm őrült nagy bulit tartott. A Kiválasztott énemre támaszkodtam, de így is többet éreztem, mint amit kellett volna. Ismét éreztem Lucas illatát. Juppy! Végre valami siker. Eközben elértük Nathanielt és Cassandrat. Leültünk melléjük és beszélgetni kezdtünk. Szinte végig csak én beszéltem, a többiek csak bólogattak és hümmögtek. Az ötödik agy hatodik Zombie koktél után rám szólt Lucas, hogy ennyi elég volt. Pedig én nekem még kellett volna. Jól éreztem magam. Az agyam eltompult. Bulizni akartam. Nem émelyegtem, nem is volt hányingerem, pedig alig voltam már józan. Mindenen nevettem. Teljesen elment az eszem, de nem zavart.

LUCAS

Jessica teljesen megőrült. Részegre itta magát. Nem normális. Pont ilyenkor kellett elvesztenie a józan eszét? El kellett volna kapnunk Nathanielt, de ő csak ivott. Istenkém! Kis alkoholista. Felőlem ihatna, de most józannak kéne lennie. Viszont mikor ránéztem, nem tudtam rá haragudni. Sajnáltam. Minden rosszat neki kellett elviselnie és mindazt az alkohollal próbálta eltörölni. Az eddigi gondolatai csak szenvedésről szóltak. Már elege volt ezekből, nyugalomra vágyott, vagy, ahogy ő fogalmazott, egy egyszerű, unalmas életért harcolt volna. Még egy ideig nem biztos, hogy meg fogja kapni azt. Addig nem lehet boldog, míg Gabriel meg nem öli. Oké, hogy Gabriel ezt nem mondta ki hangosan, de gondolatiban csak ezt ordította. Nem fogja így se visszaadni Sebastient neki. Soha nem eresztette el foglyait. Ami az övé volt, az örökké az övé maradt. A halálukig magánál tartotta őket. Sajnáltam Jesst és segíteni akartam neki. Mindent meg akartam tenni érte. Úgy éreztem, belészerettem, de ő soha nem lehet az enyém. El akartam mondani, hogy szeretem, el akartam mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így nézett rám és én ezt tudtam. Gondolataiban mindig csak Sebastien szerepelt, soha se én. Engem csak barátnak tartott, semmi többnek

- Mikor jöttetek Dallasba? – vágott a gondolataim menetébe Cass.

- Reggel már itt voltunk.

Cassandra még mindig jól nézett ki, de én tudtam, hogy a személyisége olyan, mint egy sakálé. Szörnyű hárpia! És én még vele akartam összekötni az életemet!? Mindig is utáltam valahogy! De azzal a hülye képességével maga mellett tartott, míg gondolatolvasó nem lettem. Utána már semmilyen képet nem tudott a fejembe vetíteni. Sehogy se tudott manipulálni.

- Mióta ismeritek egymást Jessicaval? – kérdezte Cassandra.

- Egy éve ismerem, de csak négy hónapja fordultak komolyra a dolgok. – hazudtam az előre betanult szöveget. – Egy házibulin ismerkedtünk meg, folyton tartottuk a kapcsolatot, majd randizgattunk és most itt tartunk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy találtam egy ilyen kedves csajt. Humoros, kedves, segítőkész, tökéletes! Nála jobbat nem találhattam volna. Elég lobbanékony, de utána nagyon jó az ágyban. – mondtam sejtelmes mosollyal.

- Jobb, mint én?

- Ezerszer jobb. De te is jó voltál akkor. Azóta viszont minden megváltozott.

Hosszú kényelmetlen csönd telepedett ránk. Végül a kínos csöndnek Nathaniel vetett véget.

- Így akartok majd visszamenni a hotelbe? Aludjatok nálunk. – ajánlotta kedvesen.

Jess rögtön felnézett és Nathanielre mosolygott.

- Ez tökéletes ötlet. Én majd itt a bárpultnál alszom, ha nem baj.

- Ne hülyéskedj, édes! Vannak fönt vendégszobák. Egy jó alvás jót tenne neked. – javasolta Nate.

- Jó ötlet. Köszi a meghívást. – köszöntem meg. – Segítesz felvinni az egyik szobába?

- Persze. – rögtön leugrott a bárszékről. – Kedvesem, te is jössz? – fordult Cassandrahoz

- Nem, köszi. Maradnék. Csak siess, mert a végén még berúgok.

- Sietek. – ígérte, aztán nyomott egy csókot Cassandra szájára.

Jesst felállítottam. Nem támaszkodott rám, rögtön elindult és egy cseppet se dülöngélt. Nathaniel oldalba bökött és rám vigyorgott.

- Jól bírja a piát. Valamilyen szinten!

- Ja, de menjünk utána, mielőtt valakit lehány. – javasoltam.

- Nem rossz ötlet. – helyeselte.

Egyszerre utána siettünk. A fejembe bekúsztak Nathaniel mocskos gondolatai. Elképzelte Jessicat meztelenül, kikötözve egy ágyhoz, miközben nyögdécselt és Nathaniel nevét suttogta. Rögtön elzártam az utat a gondolatai és köztem. Nem akartam többet hallani a kis fantáziálásából. Legszívesebben neki estem volna, hogy ilyen köcsög és képes így képzelődni Jessről. Jessicara ne gondoljon így senki se! Főleg ne az én közelemben, mert esetleg behúzok neki egyet-kettőt. Közben utolértük Jesst és két oldalról támogattuk. Ahogy megérintettem rögtön megtámadtak a gondolatai.

"Hi! Nem érzek semmi lelki fájdalmat. Teljesen érzéketlenné váltam. Mmm! Lucas illata mesés. Jó, hogy nem akarok beléharapni. De megcsókolnám. Huh, várjunk csak. Én Sebastient szeretem és megcsalom Lucassal. Basszus! Meg kéne mentetnem, én meg itt részegen kószálok Lucas és Nathaniel között... Egyszerűen le kéne ütnöm. De minek is? Á, mindegy. Mindjárt hányok, de még elmegyek a fürdőig, csak ott adok ki magamból mindent."

Gyorsítottam a tempón. Felhúztuk a lépcsőn. Nathaniel előre sietett, én pedig követtem. Kinyitotta a szoba ajtaját, majd visszalépett Jess oldalára. Lefektettük az ágyra. Leültem mellé, levettem a cipőjét, majd mellé feküdtem.

- Még lejössz? – kérdezte halkan Nathaniel.

- Szerintem már nem. – válaszoltam. – A fürdő hol van, ha esetleg vészhelyzet lenne?

Mutatott egy ajtóra a szobában, aztán elköszönt. – Na, megyek. A végén még Cass tényleg be fog rúgni. – mondta, majd kihátrált a szobából és magunkra hagyott.

Jess haját óvatosan kibontottam és betakartam. Motyogott még néhány értelmetlen szót, utána mély álomba merült. Arca tökéletesen békés volt, sehol egy aggodalmas ránc, sehol egy grimasz. Gyönyörűen festett. A homlokára nyomtam egy csókot. Én is befészkelődtem a takaró alá és átöleltem a derekát. Az utolsó kép arcának lágy vonalai voltak, majd elaludtam.

JESSICA

Felriadtam. A szemeim könnyben úsztak. Szörnyű volt ez az álom! Nem akartam, hogy ez igazából is megtörténjen. Az álmomban Sebastien véresen feküdt a padlón, szeme élettelenül a semmibe meredt, szája egy soha véget nem érő sikolyba torzult. Keze ökölbe, teste ernyedt. Mellkasában egy hatalmas lyuk tátongott, nyaka elvágva és még spriccelt belőle a vér. Későn értünk oda! Már nem tudtam segíteni rajta! Meghalt! Gabriel felajánlott egy újabb munkát, de én nem vállaltam el, csak Sebastien mellé borultam. Elővettem egy pisztolyt és a koponyámhoz tartottam. A ravaszt meghúztam, majd felébredtem. Kimásztam az ágyból, miközben óvatosan levettem magamról Lucas kezét. Szédültem, sebesen forgott velem a Föld. Leültem a padlóra, a fejemet az ágyra hajtottam.

Egyébként hol vagyok? Biztos nem a hotelben. Mi történt még este? Arra még emlékszek, hogy berúgok, de utána semmi. Nem emlékszem, hogy ültem volna autóban... Ne! Az nem lehet! Nathaniel házában vagyok? Kizárt! Bizonytalanul felálltam és az egyik ablakhoz mentem. Basszus! Nathaniel házában aludtam. Akkor most simán elkaphatnám, és akkor nem késünk el. Életben maradna Seb! De még mindig tompa az elmém. És nagyon hányingerem volt. A szobában ki volt tárva egy ajtó. Megláttam a csapot. Fürdő! Nagy léptekkel átszeltem a szobát és beléptem a fürdőhelyiségbe. Az ajtót halkan becsuktam, aztán a vécé mellé térdeltem. Nem jött ki semmi. A hideg csempének dőltem, miközben a hasam korogni kezdett. Nem akartam enni, itt főleg nem. Bár lent voltak nagyon finom kaják, de nem akartam ebben a nagy házban egyedül kószálni. Lucast meg nem akartam fölkelteni. Este biztos elég rendesen kikészítettem.

Végül felálltam és a csaphoz léptem. Hideg vízzel megmostam az arcom, utána a tükörképemre néztem. Szemem alatt kezdtek megjelenni a sötét karikák a sírás miatt. Szemem csillogott a könnyektől. Hajam nagy kócban meredezett a fejemen. Kezemmel kibogoztam a csomókat. A sminkemet lemostam magamról, majd kiöblítettem a számat. Még mindig éreztem az alkohol ízét. Soha többé nem fogok piálni! Rendben, utána jól éreztem magam, meg minden, de eltompult az elmém és nem tudtam semmire se összpontosítani. És elcsesztem ezt az esélyt, csak azért, hogy végre elfelejtsem a fájdalmat, hogy végre boldog lehessek, miközben Sebastien szenvedett és a belső szörnye belülről emésztette a vér miatt. Önző voltam. Meg is csaltam Sebet! Hogy lehetek ilyen hülye? Miért csókoltam meg kétszer is Lucast? Az elsőt esetleg el lehetett nézni, de az is már egy kicsit megcsalás. De másodszorra!? Azt én akartam, önszántamból csókoltam meg! Lucast nem is szerettem. Vagyis nem úgy. Csak nagyon jó barát. Nem több. A személyisége megnyerő, kinézete ámító, de nem voltam szerelmes belé. Vagyis eddig azt hittem, hogy nem szeretem. De tényleg csak barát? Nem érzek barátságnál többet? Néha úgy érzem, akarom. Egy hirtelen fellobbanó vágy arra ösztökél, hogy öleljem magamhoz, csókoljam meg, kényeztessem el, mondjam neki, hogy szeretem, és csak őt akarom. Ez volt este is, amikor megcsókoltam. Akkor már nem tudtam irányítani magam, minden kifolyt az ujjaim közt.

Ez nem történhet meg többet. Nem engedhetem, hogy ez a kapcsolat tovább fajuljon. Már így is vészesen közel kerültünk egymáshoz. Lehet, már Lucas belém is szeretett. És ha nekem választanom kell, akkor Lucasnak fájna a döntésem, bár azt tudja, nem lehetek az övé, de nem adja föl, érzem, harcolni fog értem. Addig nem ad le rólam, míg azt nem mondom neki, Utállak! és Soha többé nem akarlak látni!. Akkor összeomlana és esetleg valami meggondolatlant követne el, például megölné magát.

Nem akarom elveszteni őt, senkit se szerettem volna elveszteni. Lucas a barátom volt, és nem akartam megbántani, se cserbenhagyni. Számomra ő is egy támasz volt, amire minden lépésemnél szükségem volt. A jelenléte kicsit megnyugtatott, ellágyultam mellette. Szükségem volt rá! Be kellett ismernem magamnak, hogy néha többet éreztem, mint csak barátságot. Egy könnycsepp legördült az arcomon és a csapba csöppent. Megráztam magam és kiegyenesedtem. Hagyjuk már abba ezt a sírást! Ezt a két hetet nem könnyek ejtésével fogom tölteni. Minden egyes könnycsepp megrövidíti Sebastien életét. Amikor már nagyon tehetetlen leszek, vagy már elkaptuk Nathanielt, elengedem a könnyeimet, de addig nem! Arcomat és a tekintetemet megkeményítettem, majd megfordultam. Kiléptem a hálóba és beleütköztem Lucas izmos mellkasába.

- Felkeltettelek?

- Nem, dehogy. Már régóta ébren voltam. – felelte.

- Hallgatóztál?

- Nem akartam. – mentegetőzött. – De a gondolataid szó szerint ordítottak és képtelen voltam nem rád figyelni. – itt megállt, tekintete ellágyult, majd ismét megszólalt. –Miért vagy ilyen szigorú magaddal? Simán sírhatnál, azzal nem ártasz Sebastiennek!

Elnéztem róla. Könnyeim előtörtek, de mérgesen letöröltem őket. Nem akartam, hogy még több kövesse az elsőket. Lucas visszafordított magához és mélyen a szemembe nézett. Keze még mindig az arcomon pihent, egyik ujjával az ajkaimat simogatta.

LUCAS

- Nem akartam. – nyafogtam gyerekesen. – De a gondolataid szó szerint ordítottak és képtelen voltam nem rád figyelni. – majd a tekintetem sajnálkozóan ellágyult. – Miért vagy ilyen szigorú magaddal? Simán sírhatnál, azzal még nem ártasz Sebastiennek!

Szomorú, könnyes szemekkel elfordult tőlem. Két ingerült mozdulattal letörölte előtörő könnyit. Ne csináld már ezt, kérlek! Kezeimet lágyan az arcára tettem és visszafordítottam magam felé. Beletemetkeztem kék szemeibe. Még mindig könnyek csillogtak a két gyémántban. Száját hüvelykujjaimmal simogattam. Nem akartam, hogy tovább szenvedjen. Boldoggá akartam tenni! Megcsókoltam volna, de azzal még nagyobb lenne a fájdalma, mert azt hinné, megcsalja Sebastient. Végül magamhoz húztam és bizonytalanul az arcához hajoltam. Gondolatai össze-vissza cikáztak. Nem tudtam kibogozni belőlük kiszedni semmit se. Vállához hajoltam,majd lehelet finom csókokkal a füléig mentem. Fülcimpáján végighúztam ajkamat. Bőröm bizseregni kezdett, Jess megremegett karjaim közt. Kezeit karomra fektette. Lehelete nyakamat simogatta. Szívem őrült tempóban dübörgött mellkasomban, úgy éreztem, mindjárt kiesik a helyéről. Ajkaihoz vándoroltam, szánk egyszerre szétvált.

- Biztos akarod? – suttogtam lágyan.

- Nem. – mondta.

Már el akartam tőle húzódni, de ekkor megcsókolt. Úgy csókolt, mint ahogy még engem soha. Ez most vad vágyaktól volt fűtve, szenvedéllyel volt megtöltve. Kezeit nyakamra simította, beletúrt hajamba. Össze volt zavarodva, mégis tudta mit – vagy inkább kit, kiket – akar. Hirtelen elszakadt tőlem és fejét vállamra hajtott.

- Jó döntés volt ezt megtenni? – kérdeztem zilálva hosszú csönd után.

- Nem tudom. – válaszolta. – Az biztos, hogy őrültség, de nem biztos, hogy rossz is. Lehet, később rájövök arra, hogy szörnyű döntés volt. De ha már csak egyszer élünk, kövessünk el minden bűnt. Én pedig semmilyen őrült dolgot nem akarok kihagyni. – mondta, majd rám nézett. – Seb lehet, hogy ki fog borulni...

- De meg fogja érteni a helyzetedet. – vágtam közbe önmarcangolásába. – Nem fog megutálni azért, amit tettél. Néha őrködtem bent nála és úgy gondolt rád, mint akit nem tudna rád haragudni. Képtelen lenne neked hátat fordítani, tiszta szívéből szeret téged. Az életét kockáztatná érted, a lelkét is rád bízná. Senki mással nem találkoztam, aki így tudna szeretni valakit. Pedig én még az hittem, hogy a vámpírok nem tudnak igazából szeretni. – horkantottam.

- Igen, ő tud szeretni. – helyeselte, miközben egy kósza könnycsepp megindult a szeméből.

Őrülten szerette Sebastient, de engem is. Nem tudott köztünk választani, viszont egy része szt mondta neki, hogy Sebastiennek többet köszönhet. Megértettem a döntését., hiszen az életét kockáztatta Sebért. A szíve inkább felé húzta, nem felém. Nem akartam, hogy nehéz legyen a döntése, ezért mostantól próbálok szolidabb lenni, nem fogom letámadni minden pillanatban, nem engedem magam kísértésbe esni. Próbálom majd elfelejteni őt. Hülyeségnek hangzik, de én már első látásra belé szerettem, és ezalatt a három nap alatt teljesen a szívembe zártam. Imádtam a mosolyát, a gyönyörű, kék szemét, hosszú, vörös haját, tetszett a hírtelen lobbanékonysága, kedveltem a néha elejtett poénjait. Amikor sírt akkor is gyönyörű volt, szeme akkor úgy csillogott, mint a gyémánt. Teljesen elvesztem tekintetében, mely szinte már a lelkemig hatolt. A legszebb nő volt, akivel valaha találkoztam. De fájt az a gondolat, hogy soha nem lehet az enyém.

- Hé, Lucas, még élsz? – vágott közbe gondolataim menetébe.

- Ja, persze, csak gondolkodtam. – mondtam, majd rámosolyogtam.

Kibontakozott az ölelésből és elszántan csillogó szemeivel rám nézett.

- Menjünk! Kapjuk el egy őrült feketeangyalt. – mondta, majd felkapta a retiküljét és magával húzott.