Lidércnyomás
- Hova hoztál? – mérgelődtem.
Sivár sziklák magasodtak mindenfelé, csak Jonathan és én voltunk itt. Összességében az egész hely kihalt volt. Becsapott! Marha jó! Basszus! Basszus! Miért voltam ilyen hülye, hogy eljöttem ezzel a lidérccel? Barom!
- A kedvenc helyemre hoztalak. – felelte vidáman. – Először próbára teszlek és utána megyünk az uraimhoz.
- Erről nem volt szó. Azt mondtad, nem hazudsz.
- Nem is hazudtam, csak nem mondtam el mindent. – javított ki.
- És minek kell engem próbára tenni? – értetlenkedtem haragosan.
- Az uraim elé csak azok mehetnek, akik elég erősek és engem felülmúlnak. – magyarázta.
Sóhajtottam. Mibe kerültél, csajszi? Ne hülyéskedj! Tudod te, hogy miért csinálod ezt! Sebastienért! Nem nyavalygok, erre most nincs időm. Valamit meg kellett tennem és valamire szükségem volt, ezért csak egy egyszerű dolgot kellett megtennem. Le kellett győznöm Jonathant. Csak menni fog, ő csupán csak egy lidérc. Én meg egy démon és egy vámpír keveréke, bár fogalmam se volt még mindig arról, hogy ez hogyan lehetséges.
- Rendben.
Gonosz mosolyba szaladt a szája, szeme ravaszul megcsillant. Testem minden izma megfeszült, térdem berogyasztottam és ugrásra készen álltam. A démont elengedtem és minden tisztább lett. Mielőtt Jonathanra vethettem volna magam, eltűnt. Hé, ez nem ér! Mellkasomból egy ingerült morgás tört föl.
- Hol vagy lidérckém? – kérdeztem mézes-mázos hangon.
Minden szikla mögé belestem, vártam mikor támad rám, de semmi se történt még percek múlva se. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Mire vársz még? Támadj már! Ekkor egy szúrást éreztem a vállamban. Másodperc töredéke alatt megfordultam és a kést kihúztam a vállamból. Már nem állt előttem, megint eltűnt. A sebem lassan, enyhe bizsergéssel begyógyult. Szemem sarkában mozgást észleltem. Nem fordultam felé, nem akartam elkapkodni semmit se. A táskámból előhúztam egy tőrt és egy pillanat múlva eldobtam. Pont egy sziklába, ami előtt füst szállt föl. Ez sokáig fog tartani!
Várjunk csak. Mit tanultam még régen, Kiválasztottként a lidércekről? Hogy lehet őket elfogni? Gyémánttal! Ha az akár a füstjéhez is hozzáér, megsérül, akár a gyémánt rabjává is válhat. A táskámba rögtön Gyémánttőr után kutattam. Fenébe! Miért pont ilyenkor nincs nálam egy se? Istenem! Csak Feketetőrök és más fegyver volt nálam, Gyémánttőr egy szál se. Basszus! De szerencsés vagyok. Semmilyen más gyémántom nem volt, szóval buktam! Ekkor mindkét Achilles-inamat átvágta valamivel. Térdre estem. Most már kezdtem nagyon bepöccenni. Hátra nyúltam és megfogtam valamijét. A combja volt az. A vágások begyógyultak, így felálltam. Próbált menekülni, de képtelen volt rá, mivel ha elugorna, követtem volna. A másik kezemmel előhúztam egy pisztolyt. Mielőtt azonban meghúzhattam volna a ravaszt, belevágott a kezembe. Elengedtem és füstté vált.
Aztán minden túl gyorsan történt. Jóformán nem is észleltem, olyan gyorsan került mögém. Tőre hegyét beledöfte az egyik lapockám alá, aztán még mélyebbre, egészen addig, míg a kés véremtől vöröslő hegye elő nem bukkant a mellkasomban. Szemem-szám elkerekedett. Jonathan egy pillanatig megállt mögöttem, utána ellépett és kihúzta a tőrét. Ömlött a vérem elől-hátul, fájdalomtól eltorzult arccal buktam orra. Még a kezemet se volt időm előre tenni, hogy tompítsam a becsapódást, így az orrom egy nagy roppanással eltört. A seb égető fájdalommal kezdett gyógyulni, orrcsontom bizsergéssel lassan összeforradt, azonban mielőtt a szúrás teljesen begyógyulhatott volna, Jonathan újra belém szúrta tőrét. Felsikoltottam. A hajamnál fogva felhúzott, majd tőrét kihúzta belőlem. Tehetetlenül fél térdre rogytam. Démonom bosszúra szomjazott, kavargott a bőröm alatt, véremben lángokat szórt... égetett... elolvasztott, de megmozdulni se tudtam, így a démon nem tudott elrugaszkodni a meleg szikláról, képtelen volt Jonathan nyakának esni. Elbuktam, feladtam, semmit nem tehettem már. Vesztettem, meghalok. Sebastien elveszik! Miattam! A szememből váratlanul könnyek törtek elő. Nincs több esélyem, hogy megmentsem őt! Csalódást okoztam neki, magamnak... Lucasnak.
LUCAS
- Hol van? – ordította ezredszerre Leon.
- Nem tudom. Már mondtam, hogy...
- Elment megkeresni a démonokat. – fejezte be a mondatomat. – De pontosan akkor se tudjuk. Mondtam, hogy figyelj rá és zárd be az ajtót. De nem! Tárva-nyitva van az ajtó, bárki bejöhet és kimehet rajta! Nem vártam volna ezt tőled!
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked. – mondtam szemernyi megbánás nélkül. – Nem csak nekem kellett volna rá felügyelni!
Beleütött a falba, majd mégy egyszer és újra. Az ujjain a bőr már fel volt szakadva, minden ütésnél egyre véresebb lett az ökle, de nem törődött vele. A sebek rögtön begyógyultak.
- Szereted őt, úgyhogy meg tudod találni, nem? – kérdezte.
- Nem, ahhoz le kellett volna feküdnie velem. – motyogtam.
Amint ezt kimondtam, a vérem felforrósodott. Ha láthatnám meztelen testét, ha minden porcikáját megcsókolhatnám... De nem! Le kell szállnom a földre! Ne álmodozzak már ennyit! Ő Sebastient szereti és nem engem.
Amikor vele voltam, mindig csak vele tudtam foglalkozni, ha felidéztem arcának lágy vonásait, szeme csillogását, mosolyának melegségét, megborzongtam. Akartam őt! Csakis őt, senki mást! Leon közben leült mellém és egy párnán töltötte ki haragját.
- Ööö...örülök, hogy ilyen közel vagyok hozzád, meg mindem, de fogalmam se volt arról, hogy ez ennyire fog tetszeni neked. – motyogta zavarában Leon. – Úgy tűnik, nem férsz el a gatyádban.
Ajkaim halvány mosolyra húzódtak.
- Nyugi, nem neked szól.
- Hát’ Istennek. Pedig már azt hittem. – sóhajtott fel. –Jessica eltűnését jelentenünk kell Gabrielnek.
- Nem, nem kell. – ellenkeztem. – Megoldjuk ezt mi is. Ha meg szólunk neki, vége van Jess áhítatott vámpírkájának.
- És? Az neked nem jobb? Legalább nem kell osztozkodnod a csajon senkivel.
Felugrottam az ágyról, majd Leont a földre húztam. Leguggoltam mellé, miközben álla alá egy pisztolyt nyomtam.
- Ne merj így beszélni róla! – szűrtem a fogaim közt. – Megértetted?
- Persze. – sziszegte.
Még mindig nem vettem el a pisztolyt a fejétől.
- Megkeressük, és nem szólunk Gabrielnek, különben ha nem így lesz, megöllek. Megjegyezted?
- Elengedhetnél végre! – mondta felháborodottan.
- Megjegyezted? – kérdeztem ismét, ujjaimat szorosabban kulcsoltam a fegyverre.
- Meg.
Gyorsan felegyenesedtem és a szobám felé indultam. Azonban kigáncsolt. Teljesen az arcomba mászott, fogai kilógtak a szájából, szeme vörös színt öltött és gonosz fényben csillogott.
- Ha még egyszer azt csinálod, mint az előbb, vagy csak fenyegetsz, megöllek.
- Le vagy szarva.
- Hát, ezt nem kellette volna. – elmosolyodott. – Tudod, elég éhes vagyok... – nem fejezte be a mondatot.
A nyakamhoz hajolt, teljesen lefagytam. Vártam a harapást.
JESSICA
A vérem megfagyott, mikor meghallottam a nevetését. Az utolsó csapásra készült, a leghalálosabbra. Könnyeim elapadtak, izmaim elernyedtek. Nem akartam harcolni, de meg se akartam magam adni. A percek lassan peregtek és egyre feszültebbé váltam. Mikor sújt már le? Miért nem végzett velem gyorsan? Végül határozott hangon megszólalt.
- Utolsó kívánság?
Szememet becsuktam és lassan felálltam. Államat felszegtem, karjaimat kitártam.
- Mentsd meg Sebastient! És ölj meg! Gyorsan!
- A másodikat biztosan! – kérdezett vissza.
- Inkább azt választom, mint a lassú, fáj...
Ekkor eszméltem csak fel. Kérdőn ránéztem. Biztos, csak hülyéskedik! Mindjárt levágja a fejem és kész!
- Na, a másodikat biztos? – tette fel a kérdést ismét.
- Te nem akarsz megölni engem. – jelentettem ki.
- Hát, igazából... nem.
- Akkor meg miért nem mondtad ezt előbb? Mi a szarnak volt ez jó? Nincsen nekem időm ilyen hülyeségekre.
- Bocsi. Most élhettem magam ki igazán. – magyarázta.
Közelebb léptem hozzá és arcon csaptam. Meglepetten dörzsölgette az arcán lévő vörös kéznyomot.
- Megütöttél.
Nem foglalkoztam vele.
- Köszi azért, hogy nem öltél meg. De most már elég ebből. Vigyél a démonokhoz, most! Semmi kitérő, egyenesen hozzájuk! – parancsoltam.
- Rendben.
Megfogta a kezem, utána már csak azt vettem észre, hogy körülölel a füst. Elájultam.
LUCAS
Forró lehelete a bőrömet cirógatta. Fogával megkarcolta nyakamat. Szememet becsuktam. Vártam a fájdalmat, majd a kéjes mámort, de egyik se jött. Felállt mellőlem. A szívem még mindig szabálytalanul vert, lélegzetem továbbra is inkább zilálás volt. Mikor már készültem felülni, erősen az oldalba rúgott. Összegörnyedtem a fájdalomtól. Az egyik bórdám eltört és majdnem kilyukasztotta a tüdőmet. Felmordultam és a kanapéra vonszoltam magam.
- A jó vérszopó anyádat! – sziszegtem.
Egy hideg fuvallat jelezte, hogy mellém lépett. Kezét a sérült bordámra tette, majd szó szerint belém nyúlt. A pólóm és a bőröm nem jelentett neki akadályt. Ordítottam. Vérem a bőrkanapéra folyt. Amikor elérte a törött csontomat, kiegyenesítette azt, aztán lassan kihúzta a kezét belőlem. Véremet lenyalta az ujjairól, utána mosolyogva elment. Szobája ajtajában még megállt és visszafordult.
- Következő alkalommal nem leszek ilyen kegyes. – mondta, majd belépett a szobájába és becsapta az ajtót maga mögött.
Remegve kibújtam a pólómból. Oldalam vérben úszott. A ragacsos, vörös folyadékot felitattam a fölsőmmel, majd ingatag léptekkel a fürdőbe mentem. Nem fáradoztam vetkőzéssel, nadrágban befeküdtem a kádba. A zuhanyrózsát az oldalamhoz tartottam és megnyitottam a vizet. Jéghideg vízpermet zúdult rám. Próbáltam nem sziszegni, nem jártam sok sikerrel. Néha így is basszusoztam, Isteneseztem és szidtam Leont, amiért ezt tette. Végén mindenem elnehezült, alig bírtam kiszállni a kádból. Mégis kényszerítettem magam, hogy a konyhába vonszoljam magam. A hűtőből kivettem egy-két jégkockát – az összeset – és azokat egy zacsiba tettem, majd a szobámba mentem kb. olyan lassan, mint egy csiga. Fáradtan bedőltem az ágyba és pillanatok alatt elnyomtak az édesebbnél édesebb álmok, melyek csak Jessről szóltak.
SEBASTIEN
Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, s rögtön azt hittem, hozzám jöttek. De senki se húzott be, szúrt meg vagy vágott belém. Gabrieléknél már megálltak. Felemeltem a fejemet és kinéztem az üvegen. Egy férfi és egy nő érkezett. Pont úgy álltak, hogy tökéletesen láttam őket. Éreztem, nem voltak vámpírok, sőt egyik ember, a másik pedig erősen démoni volt.
- Hogy merted rám küldeni azt az édes párocskát? – csattant föl rövid idő után a férfi. –A vállamba szúrt az a kis rohadék és a lányt magával vitte. Hogy a szarba tudsz ilyen seggfej lenni? Szövetségesek vagyunk, nem? Te pedig simán hátba támadtál! Vigaszdíjként elfogadom a nőt. Azok a vörös tincsek és a lélekig hatoló kék szemek. És pluszként még azt a feszt is kérem. Az édesem majd eljátszadozik vele! Igaz Cassie?
- Persze. Utána meg cserélünk. Megnyomorítom azt a Jessicat. – mondta igazi dühvel Cassie.
Mi? Jess még élt? Hál’ Istennek! Akkor Lucas vagy Leon megmentette őt! Meg fogom köszönni nekik! De a megkönnyebbülésem hamar elpárolgott, helyébe égető harag és fojtó düh került. Most az egyszer éreztem azt, igazán élek. A már jól ismert kötelékeimnek nekifeszültem, melyek már ezredszerre vágtak húsomba. De nem érdekelt a fájdalom. Ki akartam törni! A vámpírom vérre vágyott és főleg most nem akartam megtagadni tőle. Meg akartam ölni azt a férfit és a nőt azért, amiért Jess halálát akarták. A vámpírom felmordult, de mielőtt beleadhattam volna apait-anyait, az egyik őr mögém lépett és halántékon ütött. Pillanatok alatt elájultam.
petya ez szupiiii nagyon jó gratulálok jók a szemszög váltások puszy
VálaszTörlésSzija. Van 1 meglepi számodra a blogon :) Puszi :)
VálaszTörléshttp://vampirhercegem.blogspot.com/