9. Düh és könny

Berontottam a házba. Leo irodája felé indultam. A bőröndöt már a kertben elhagytam, csak Damont vonszoltam magam mellette. Kezdett kihűlni, szíve alig vert. Az egész súlya rám nehezedett. Végigvittem a kis folyosón, majd Leo ajtaján dörömböltem. Rögtön kinyitottam. Elkerekedett szemmel nézett rám, majd Damonra.

- Maria! – kiáltotta.

Behúzott a szobába. A szőnyeget a falhoz tolta és egy csapóajtót vettem észre a padlón. Felnyitotta.

- Menj le! Fektesd le az ágyra! Siess! – utasította, majd kiviharzott a szobából.

Követtem a parancsát. Lementem a pincébe és Damont lefektettem az ágyra. Mellé húztam egy széket. Megfogtam jéghideg kezét. A lépcsőn valaki lejött. Felnéztem, Fred volt az. Haragtól csillogó tekintetét a szemembe fúrta. Ajj! Most nem akarok veszekedni.

- Mit tettél vele? – dühöngött mérgében.

Nem szólaltam meg, csak Damont néztem. Így legalább nem láttam Fred dühtől vonagló arcát.

- Megtámadtad, mi?

Megráztam a fejem.

- Mit tettél vele? – kérdezte ismét, de most halkabban. – Kibújt belőled a démon és túl közel volt hozzád? Eltaláltam, ugye?

- Nem! – csattantam fel.

Csak nem fogom hagyni magam. Ne engem hibáztasson! Felálltam és a szék neki ütközött a – 3 méterre lévő – falnak.

- Én nem csináltam vele semmit! Az a kígyó volt az! Majdnem ő ölte meg! De tudod mit? Én vagyok a hibás! Megengedtem neki, hogy ő támadja meg közelről! Csessze meg! Én tehetek róla! Ordibálj nyugodtan! Rendben, nem védtem meg! De örülj annak, hogy elhoztam és még láthatod pár percig! – ordítottam minden mondatot.

A végén nem láttam a könnyeimtől. Fred nem szólalt meg, csak meredt maga elé könnyes szemmel. A lépcsőn Leo és Maria sietett le a pincébe. Kezükben egy-egy kulcscsomó lógott. Maria odament egy szekrényhez és kivett belőlük valamilyen csöveket. Leo eltolt Damon mellől. Leo elvette Mariatól a csöveket, majd bedugta azokat a gépbe és Damonba. Maria egy másik szekrényben tűnt el és sietősen kivett belőle egy elsősegély dobozt. Ekkor a gépen megjelent Damon szívének ritmusa és mindenféle fontos vagy felesleges adat.

Fred és én eközben mit csináltunk? Semmit. Tehetetlenül álltunk és üres tekintettel néztük az eseményeket. Kezem ökölbe volt szorítva, könnyeim megállás nélkül folytak az arcomon. Mindenki körül szürke aura kavargott, csak Damon körül volt más. Neki éjfekete aura jutott. Hamarosan meg fog halni.

Düh keringett bennem. Az aurámban is megjelent az a bizonyos csík, ami a haragra utalt. Szerintem ennyire még soha nem voltam mérges, mint most. Most magamra voltam dühös. Miért akartam rögtön elvégezni a munkát? Miért nem maradhattunk volna a hotelben? Miért akarta Leo, hogy pont ő jöjjön velem? Miért fogadtam el ezt a munkát és Leo miért pont ezt a munkát adta? Rengeteg ilyen miértes kérdés keringett bennem, azonban a válaszokat már nem tudtam volna megmondani. Visszacsinálnék mindent, de az a nagy baj, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Az időt nem lehet visszatekerni. Sajnos.

***

Már két órája mellette ülök. Hallgatom a gépek csipogását, nézem az arcát és simogatom a hideg kezét. Csak egyedül vagyok vele. Mindenki felment idegeskedni, szomorkodni. Nem tudtam elmozdulni mellőle. Tekintetemet nem fordítottam el róla. Néha egy-egy könnycsepp leesett kézfejére. Az orrából és a kezéből csövek lógtak ki. Remélem, nem érez fájdalmat! Mert ha igen… Megőrülnék! Én okoztam akkor neki a fájdalmat. Vagyis nem teljesen én, de benne voltam.

Semmire se reagált. Maria szerint kómába esett és csak akkor fog felkelni, amikor már teljesen meggyógyult. Addig pedig még rengeteg idő van. De én tudok várni! Addig itt fogok mellette ülni! Hullajtom a könnyeimet és aggódok miatt! Nem eszek, nem megyek mellőle sehova! Semmit nem fogok majd csinálni, csak Damon mellett leszek! Nem fogok beszélni senkivel! Nem érdekel, ha éhen vagy szomjan halok, legalább nem kell kivárnom Damon végét! Ha pedig Damon hamarabb megy el, mint kellene… Megölöm magam!

***

Valaki lejött a lépcsőn és mögém lépett. Nem néztem rá, ő nem szólalt meg. Kezét a vállamra tette. Megköszörülte a torkát. Rögtön felismertem. Leo volt az.

- Sajnálom! Nem gondoltam, hogy ez fog történni! Azt hittem, hogy majd hamar elintézitek és épségben jöttök vissza! Számításba vettem ezt a lehetőséget is, de próbáltam nem rágondolni! – magyarázta gyászos hangon.

- Sajnálod? Gondolkodhattál volna ezen hamarabb is! – suttogtam.

Felálltam és a szememet elszakítottam Damonról. Rögtön megszegtem az ígéreteimet.

- Sajnálod? – ismételtem megvetően. – Te küldted el velem és most ilyen állapotban van! – mutattam Damonra. – Meg fog halni! – kiabáltam.

Nem szólt semmit, állta a tekintetemet. Nyugodt maradt, egy arcizma se rándult.

- Minek kellett velem jönnie? Egyedül is el tudtam volna végezni ezt a munkát! Nem kellett volna velem jönnie! – ordítottam. – Minek kellett velem jönnie? – kérdeztem ismét.

- Felügyelnie kellett rád.

- Miért? Minek kellett felügyelnie rám?

Nem válaszolt. Elnézett rólam és a cipőjét kezdte vizsgálni.

- Miért pont ő?

- Fred utál, így nem segített volna és nem akartalak egyedül elküldeni. Szerettelek volna épségben tudni. – motyogta.

- És? Egyedül meghaltam volna?

- Igen.

- Nem! Megöltem volna a Kígyót! Épségben jöttem volna vissza.

- Nem biztos ellenkezett.

- De! Engem féltesz? Akkor Damont miért nem?

- Őt is féltem, nehogy azt hidd, hogy nem. – csattant fel színlelt nyugalmából.

Megfordult és a lépcső felé indult. Félúton megállt és a válla felett visszanézett rám.

- Holnap Nashville-be mész!

- Nem! – szóltam vissza.

- Dehogy nem! Különben, ha nem mész el, véletlenül megöljük Damont! – gonoszul elnevette magát.

- Fa*fej! – kiáltottam utána.

De ő csak nevetett. Basszus! A bensőm lángokba borult a dühtől. Leültem a székbe, körmeimet a térdembe vájtam. Damonra néztem és elsírtam magam. Vállam rázkódni kezdett. Arcomat tenyerembe temettem. Damonra dőltem, majd a fáradtság miatt elnyomott az álom.

***

A szobámban voltam, éppen pakoltam. A tőreimet és Damon kedvenc pisztolyát eltettem. A táskám aljára belesüllyesztettem egy Sárkánytüzet. A Papírt felvettem az ágyról és elolvastam – harmadszorra. Egy túszt kell kimentenem. Egy srácot, Dorian Marcot, 26 éves. Célpont: Eve Light, 29 éves. Helyszín Nashville. Tiszta gyors munkát kért Leo. Ezt sajnos teljesítenem kell. Különben meghal Damon. És én ezt nem szeretném. Még rágondolni se akarok, de sajna megeshet.

Utoljára lementem a pincébe. Leültem Damon mellé, megfogtam a kezét. Megpusziltam a homlokát, majd a füléhez hajoltam.

- Mire visszajövök, még élj! – suttogtam. - Sietek!

Lassan, fájdalmasan elszakadtam tőle és felmentem. Leo az asztalánál ült. Lába lustán pihent az asztalon. Szivarozott. Dühösen a szemébe néztem.

- Tartsátok életben! Különben, ha meghal, ti is követitek őt!

Megfordultam és köszönés nélkül távoztam.