3. Ma

Ma is mint mindig én keltem fel először. Nem a szobámban aludtam, hanem a kiképző teremben. És hogy aludtam? Állva, a futópadon. Levánszorogtam a gépről és elindultam a konyha felé. A csipákat kiszedtem a szememből és felvettem a papucsomat. Ahogy kiértem, a nyári szél összeborzolta az amúgy is kócos hajam. A nap annyira sütött, hogy már szinte égetett és még csak május eleje van! Diana sírját betakarta a rózsabokor, amit április végén ültettünk. Nagyon hiányzott, csak úgy, mint a nővérem és az anyám. Hat éves korom óta nem láttam őket és azóta eltelt 15 év. Apámat pedig nem nagyon ismertem, de megtudtam azt, hogy ő is kiválasztott volt. Ő volt a legjobb, leggyorsabb. Neki is volt egy különleges ereje, csak arra sajnos még nem jöttem rá. Leo azt mondta, apám miatt lettem kiválasztott és azért is lappangott bennem az a képesség, hogy látom az aurákat.

Ahogy beértem a konyhába, megbizonyosodtam róla, hogy tényleg én keltem fel elsőnek. A fiúk legalább 8-ig aludni fognak. Én addig megcsinálom a reggelit és összepakolok egy kicsit, mert a fiúk tegnap este a vacsora után – mint mindig – kupit hagytak. Néha már az agyamra tudnak menni ezzel és olyan érzésem van ilyenkor, hogy én vagyok az anyjuk. Ahhoz képest, hogy idősebbek nálam, mindig mindenben rám támaszkodnak, tőlem várnak segítséget. Ebben viszont volt egy jó dolog. Amennyit segítettem neki, annyival tartoztak nekem. Vagyis ha nekem van szükségem egy kis támogatásra, nekik kötelező segíteni . Eddig azonban semmilyen segítségre nem volt szükségem. … Szerencsére! Elég talpra esett csajszi vagyok, mindenből megtalálom a kiutat. Minden feladatot tökéletesen elvégzek és rájöttem egy valamire: szeretek ölni és jó vagyok benne. Néha már Fredet is ki akartam nyiffantani, mert az agyamra megy. Nagyon hamar elengedte Diana-t. És mivel én egyedül voltam csaj a házban, ezért rám hajtott. Jó hogy itt van Damon és leállít, mielőtt kitörném Fred nyakát. Vele jobban kijöttem, mint bárki mással. Damon nekem olyan bátyus volt, akit mindig is akartam. Néha barátságnál többet is éreztem. Szerettem. Meg tudott nevettetni, ha egy kicsit szomorúbb voltam. Mindenről képes velem beszélgetni, akár órákon keresztül is. Én is megosztottam vele mindent, a titkaimat, az érzelmeimet, az egész életemet. Nem akarjuk egymást megölni, mint a többi kiválasztott, mivel nem versenyzünk egymással – annyit.

Az asztalon lévő tálakat összeszedtem és a mosogatóba „dobtam” őket. A mosdó feletti képre néztem. Még mindenki rajta volt, Diana sem hiányzott róla. Mindegyik ember a fotón mosolygott, boldog volt. Diana mellettem állt és átölelte a vállamat. Olyanok voltunk, mint a testvérek. A fiúk is olyanok voltak, mint régen, gondtalanok és boldogak. Andrew is mosolygott, ami nagyon ritka dolog, mivel mindig érzelemmentes arcot vágott. Maria és Leo fülig érő vigyorral ültek előttünk. Mondjuk azóta is minden nap így járkálnak, műmosollyal. Gyakran olyan érzésem van róluk, mintha nem látnának szívesen minket. Az órákon is, ha kidolgozzuk a belünket, csak annyit mondanak, hogy: „Lehetne jobb is!”. Ettől a falra tudok mászni, felmegy bennem a pumpa és elvesztem a fejem. Ilyenkor megvárom, hogy mindenki kimenjen a teremből és utána a késekkel meg a kardokkal kezdek foglalkozni. A falak már tele vannak késnyomokkal. Valahogy ettől egy kicsit megnyugszom. Így le tudom vezetni a feszültséget. Tegnap is ez volt, csak akkor a késdobálás valahogy nem tudott lenyugtatni. Egész nap a kiképzőbe voltam. Még lövöldöztem is! Súlyt emeltem, futottam, de nem higgadtam le. Marhára be voltam pöccenve. Ma remélem nem fogok Leoval találkozni, mert akkor megint dühös lesz, az tuti. Nem is lenne rossz, ha adnának egy megbízást és akkor nem kéne itthon lennem.
Gondolkodás közben mosogattam és már könyékig habos voltam. Takarítónőként is kinevezhetnének. Felveszek egy fekete-fehér habos miniruhát és egy portörlővel fogok szaladgálni egész nap. Az Isten szerelmére! Én egy Kiválasztott vagyok! Nem holmi cseléd! Tényleg én csinálok mindent: autót szerelek, takarítok, kertészkedek, megjavítok bármit. A fiúk pedig fekszenek és esznek. Ha Fred kijön biztos, hogy kap egy adag fejmosást és nem lesz kellemes neki. Damon pedig majd nem tud leállítani abban, hogy Frednek lekeverjek egyet. És ha még egyszer az mondja, hogy szivi vagy édes, kitekerem a nyakát, kitépem a szivét és kitaposom a belét! Tudom, hogy kicsit morbid és robbanékony vagyok, de ez vagyok én. Skorpióból is a legrosszabb. Ördög is lehetnék ennyi erővel, levadászhatnának simán, hogy ilyen vagyok. Nem is rossz! Kíváncsi vagyok meddig bírnám ki ellenük. Ha egy vámpírt laposra vertem 15 évesen, akkor nem lenne számomra olyan nagy kihívás két Kiválasztottat megölni. Igen, tényleg ilyen durva tudok lenni néha. Ezért vagyok, ilyen veszélyes. Ha elvesztem a fejem harc közben, lehet hogy nem állnák le és megölném őket.

Teljesen olyan vagyok, mint az apám – Leo szerint. Ugyanolyan lobbanékony, talpraesett. Jó, hogy folyton hozzá hasonlítanak, mert olyan akarok lenni, mint ő, csak sokkal jobb. És hogy miért akarok én lenni a legjobb? Diana miatt. Meg akarok ölni minden vámpírt, bosszút akarok álli rajtuk. Azonban néha olyan érzésem van, hogy magam ellen is küzdenem kéne. Mivel a Kiválasztottakban is lakozik egy szörny, ami ki akar szabadulni. Ezért vagyunk ilyen erősek, gyorsak. Emiatt jobb a látásunk, a szaglásunk és a hallásunk. Igazi gyilkológépek vagyunk. Maria óráin megtudtuk, hogy a démonok és az árnyak között állunk. Vannak azonban olyanok közölünk, akik inkább hasonlítanak démonra vagy árnyra, mint Kiválasztottra. Úgy érzem én is egy vagyok közülük, csak arra még nem jöttem rá, hogy inkább vagyok-e démon, mint árny és fordítva. Ha ezt az elméletet fölvetem, folyton azt mondják, hogy én vagyok a legtisztább Kiválasztott. Nem szoktam nekik hinni, mivel önfejű vagyok.

Elzártam a csapot és odamentem a hűtőhöz. Teljesen véletlenül beütöttem a fejem. Az én nagy szerencsém! Felszisszentem és óvatosan kinyitottam a hűtő ajtaját. TE JÓ ÉG! Ezek nem normálisak! A hűtő kb. úgy nézett ki, mintha egy malac beleugrott volna! Minden kiömlött, összekeveredett. És ami – különös képen alighogy egy picit – meglepett, hogy pár alsónadrág is volt a tálakban. A sörösüvegek üresen gurultak alul. Ezek este meg mi a lóf*szt csinálták? Buliztak? Piáltak? Na jól van! Le kéne nyugodnom! Vettem pár hatalmas nagy levegőt és megpróbáltam óvatosan becsukni a hűtőt. Nem sikerült. A szekrények megremegtek, pár tál leesett a földre és milliméteres darabokra törtek. Még a fal is beleremegett. Hét óra és máris bazira dühös vagyok! Még mi lesz ma? A körmeimmel képletesen végigszántottam az arcomat és a hajamba markoltam. Mindjárt kikészülök! Elmebeteg leszek!

Fred ajtaja mögül zajok jöttek ki! Jó. Most biztos, hogy laposra verem. Minden fogát kiütöm. Remélem ezt is előre látta és tudja, hogy hogyan fog kinézni két perc múlva. Addig remélem nem fog felkelni Damon, és akkor senki se tud majd megállítani. A pultnak támaszkodtam és ugrásra készen megtámasztottam a lábam. Hű, de marha mérges vagyok! Így legalább le fogok nyugodni és nem leszek ilyen zabos egész nap. Fred ajtaját néztem még mindig. Hallottam, ahogy változik a lélegzete és forgolódik. Damonra is figyeltem és nem tetszett, amit hallottam. Már tök régóta fenn volt és most felüléseket csinál. Simán meg fog hallani, hogy az öccsét verem. Megfordultam és a kezembe kaptam egy tálkupacot. Egyesével beledobtam a csapba. Jöjjenek ki nyugodtan és nézzék meg, hogy én mit csináltam 2 óra alatt. Biztos örülni fognak neki! De ebben az a legnagyobb szívás, hogy úgyis nekem kell majd feltakarítanom! Plusz munka! De jó!

Mindkét ajtó egyszerre nyílt ki. Damon rögtön tudta, mit forgatok a fejemben és azt is, hogy simán kiütöm Fredet. Én pedig azt tudom, hogy ő engem képes leteríteni. Nem járnék jól, ha az öccsét megütném párszor véletlenül. Pedig olyan jó lenne! Nem fordultam feléjük, nem is köszöntem nekik. Fred megállt az ajtóban és ásítás kíséretében nyújtózott egyet. Damon bement a raktárba és kihozta a seprűt és a lapátot. Legalább ő egy kicsit szokott segíteni. Fred közben leült és nyugodtan feltette a lábát az asztalra. A szék már csak egy lábon hintázott. Az utolsó tálat is beledobtam a mosogatóba és Fred felé fordultam. Nagy léptekkel odamentem hozzá és egy nagy ugrással eltörtem a szék lábát. Megvártam, ahogy hátraesik és utána elindultam a szobám felé.

- Hohó! Szivi, mi a baj? Csak nem mérges vagy? – kérdezte gúnyosan a szarzsák.

Nem törődtem vele, csak kiviharzottam a hálómba és becsaptam magam mögött az ajtót. Ez olyan jól esett, csak az szarta el megint a kedvem, hogy szivinek hívott. Az ágyra ugrottam és lefeküdtem. A kezemet ökölbe szorítottam és türtőztettem magam attól, hogy a konyhába menjek és behúzzak egyet Frednek. A szobámba beszűrődött a nevetése. A jó édes anyukája! Még van képe nevetni! A szememet becsuktam és dühösen kifújtam a levegőt. Alig várom, hogy Leo azt mondja: „Itt van Fred Papírja. Remélem, meg tudod ölni.” Olyan jó lenne ezt hallani. Örömmel megtenném. Damon sem tehetne semmit, mert ha közbeavatkozna, akkor őt is meg kéne ölnöm. Ő már egy „kicsit” nagyobb falat lenne számomra. Sokkal erősebb, mint én és az én gyorsaságommal semmit sem érek vele szemben. Miért nem vagyok olyan erős, mint ő? Vagy ő miért nem gyengébb? Úgy sokkal könnyebb lenne minden. Ha egy picivel… de akkor is! Odakint eközben – gondolom – Damon összeszedte a táldarabokat és Fred üres fejét mosta át hipóval. Felálltam és sétálni kezdtem a szobámban. Le kell valahogy nyugodnom. Jógázni nem fogok, mert az szart se ér. A kondiba nem tudok átmenni anélkül, hogy látnám Fredet és az egóját. A szobában pedig nem tudok sok dolgot csinálni. Ki kell akkor mennem és látnom kell…

Vettem egy hatalmas lélegzetet és lassan kinyitottam az ajtót. Damon tojásrántottát és kolbászt sütött. Fred nekem háttal ült az asztalnál ugyan úgy, ahogy előbb. Elindultam felé és most kisebb erővel kirúgtam alóla a széket. Damon elnevette magát, megrázkódtak a vállai. Fred elkerekedett szemekkel nézett rám. Kicsit meglepődött, hogy már megint a földön fekszik. Jobb kedvre derített és a dühöm egy része is elszállt. Átléptem fölötte, majd leültem a vele szemben lévő székre. Néztem, ahogy nehézkesen visszamászik a székre. Farkasszemet nézett velem. Azonban a mosolyom miatt hamar elengedte a tekintetemet és durcásan magába fordult. Nem mondott semmi bántót és ezért nem lettem egy csöppet sem dühösebb. Minden reggel szinte ez szokott lenni. Feldühödök. Beszól. Leütöm. Bedurcizik. Vidám leszek. Damon meg nevet, vagy ha érzi, hogy meg akarom ölni Fredet, leállít.

Felálltam az asztaltól és Damon mellé mentem. Lábujjhegyen állva leszedtem a tálakat. Közben éreztem Damon tekintetét, ahogy végignéz a vékony, szálkás alkatomon. A mosoly még mindig ott ült az arcán. Egy tincs belelógott az égkék szemébe. Az aurája olyan sárga volt, mint a nap és úgy is világított. Körülölelte az én erőtől duzzadó vörös aurámat, és ahol egymáshoz értek olyanok voltak, mint a csapkodó lángnyelvek. Nagyon nehezen, de mégis elszakította a tekintetét a testemről és újra a reggeli elkészítésével fáradozott. Visszamentem az asztalhoz fülég érő mosollyal. Megterítettem és Damon is elkészült. Adagokra szedte a kaját. Egyszerre leültünk és enni kezdtünk. Nagyon jól tudott főzni! Én és Fred marha szörnyen szakácskodtunk. Evés közben Fred folyton gyilkos tekintettel nézett és csak tologatta a kaját a tálon. Én pedig tömtem a fejem és csak tömtem és tömtem. Damon néha Fred lábába rúgott és rámosolygott. Magamban már fetrengtem a röhögéstől.

Gyorsan megettem és bedobtam a tálat a mosogatóba. A szobám felé indultam, de történt valami, ami marha rosszkor jött! Fred a fenekemre csapott. Megállta és fordulat közben behúztam neki. Damon gyorsan felpattant és indult volna lefogni, de én több balhé nélkül a szobámba mentem. Az ajtómat kulcsra zártam, mint mindig ilyenkor, mert nem szeretném, hogy esetleg valaki „véletlenül” benyisson pont akkor, amikor átöltözöm. A rádiót bekapcsoltam és a maximumra tekertem a hangerejét. A basszus megremegtette az ablakokat. Futós ruhába átöltöztem. Zokni nélkül felvettem a fehér sportcipőmet és kihúztam a szememet. Az mp3-at felvettem az ágy mellől és kifele menet kikapcsoltam a rádiót. A srácok eltűntek a konyhából. Fred a mindennapi két órás szépítkezést folytatja a fürdőben. Hál’ Istennek, hogy két fürdő van! Damon pedig valahol edzi magát. És én? Én most futni fogok, de előtte a raktárból kihozok pár fegyvert. Ha mégis valami lenne!

Az ajtó nyikorogva kinyílt, mint mindig. A kis lámpát felkapcsoltam és odamentem az én szekrényemhez. Bepötyögtem a kódomat és kivettem belőle a kedvenceimet: a Fekete tőrt és a Sárkánytüzet. A polcról még levettem egy fekete övtáskát és belebújtattam a „játékaimat”. Most már mehetek, ha nem ütközök bele senkibe. A fülembe bedugtam a fülhallgatót és maximumra állítottam a hangerőt. Kimentem a Kiválasztottak szárnyáról és halkan átsiettem az előszobán. Az ajtó már nem nyikorgott, mivel valaki megcsinálta és az a valaki én voltam. A napfény rögtön elért és a nyári szél is körülölelt. A lépcsőn lementem és a régi parkom felé kezdtem kocogni. Az utcán rengeteg gyerek ugrándozott és játszott. Páran bicikliztek vagy futottak, de voltak olyanok is, akik csak fürödtek a meleg napfényben. A házak ablakai nyitva voltak és a szél kihúzta a függönyöket az utcára. A kedves dolgok között, azonban észrevettem a nem odaillőket is. A túloldalon talpig feketében egy ördög és nézte a gyerekeket. Az egyik ház tetején három démon ült mozdulatlanul. Az egyik sötét sikátorban egy vérfarkas aludt a tegnap esti vacsorája maradványain és horkolt. Két feketeangyal éppen követte áldozatait. Egy kobold lopott, egy árny rombolt. És aki engem a legjobban érdekelt éppen engem követett. Hogy ki? Egy sötétbe öltözött… 156 éves... aljas… gonosz… VÁMPÍR.