Amikor meghal az igazság, nagyon rossz dolgok történnek
Gabrielék felé fordultam, miközben két tőrt húztam elő a kabátomból. A fogva tartó vámpírokba hajítottam őket. Pillanatok alatt mellettük termettem. Előhúztam az övükből egy-egy 3913-as Smith & Wessont. A fejükhöz tartottam, s meghúztam a ravaszt. Tökéletesen középen átlőttem a koponyájukat, agyvelejük egy része lassan távozott a lyuk másik oldalán. Nem vártam arra, hogy összeesennek, puszta kézzel nekiestem Lorennek. A mögötte lévő falnak taszítottam, feje hangosan koppant. Gyomron vágott, de szinte alig éreztem valami. Olyan volt, mintha csak megsimogatta volna a hasamat. A kabátomban rejlő arzenál közül előhúztam egyik régi kedvencem. Sárkánytüzet. Loren mellkasához tartottam. Amint meghúztam a ravaszt, bőre égni kezdett. Sikolya bárkit kiugrasztott volna a bőréből. Másodpercek alatt a vámpírból hamu és por lett. Jennifer felmordult. Közvetlen mellőlem. De mielőtt rám vethette volna magát, Leon zúgott el mellettem, magával ragadva Jennifert.
- Jessica, vigyázz! Gabriel! – kiáltotta Lucas.
Villámgyorsan megfordultam. Gabriel ekkor taszított a földre. Próbáltam lelökni magamról, de nem tudtam. Túl erős volt. Az arcomba vicsorgott, haja az arcomat simogatta.
- Mégsem vagy ember. – sziszegte. – De akkor mi vagy?
- A Halál.
Átfogtam, s magam alá fordítottam. Behúztam neki. Feje oldalra csapódott, arca felszakadt. A seb kis idő után már csak egy újabb heg volt a testén. Egy Gyémánt tőrrel a márványpadlóra szegeztem. A tőr markolatának vége látszódott ki az izomtömegből, a többi elveszett Gabrielben és a márványtömbben. Karján húzódó tetoválás mintha megmozdult volna. Aztán a fekete motívum tényleg életre kelt. A hegyes végei fémesen megcsillantak, élesnek tűntek. Hamarosan meg is tapasztaltam, milyen élesek is. Az egyik ága a karomba vágott és csontig hatolt, a másik a combomon fúródott át. Felsikoltottam, aztán meg azt vettem észre, hogy repülök... egy fal felé. Fájdalmasan ütköztem az akadályba. Nyakamon egy vércsík futott végig.
- Tényleg finom vagy. – mondta Gabriel, miközben a tetoválását nyalogatta. – Édes a véred, mint a méreg.
- Köszi, ilyen bókokat nem minden nap kap az ember. – sziszegtem.
Sebeim égetően gyógyulni kezdtek. Arcom megvonaglott a fájdalomtól. Gabriel lassan közeledett. Mikor már csak egy lépésre volt tőlem, arcon rúgtam. Az előbbi heg felszakadt egészen a szemétől az álláig. Egy adag vért köpött a padlóra.
- Úgy tűnik, még egyszer közelebb kerülsz a tetoválásomhoz.
A tetoválás ostorként csapott ki a vállából, s rátekeredett a karomra. Picsába! Bőrömet pillanatok alatt átvágta, a húsommal se küszködött tovább, de mielőtt elveszthettem volna egyik végtagomat, ordítva elengedett. Mellkasához kapott, ahol egy véres kéz nyúlt át. Stefan nézett rám Gabriel válla fölött. Meglepetten viszonoztam tekintetét.
- Gondoltuk, kell egy kis segítség! – szólalt meg mellettem Frank, akit mindenhol vér borított.
- Köszönöm, köszönöm! – hálálkodtam.
Gabriel nyöszörögve térdre esett. Stefan keze még mindig a mellkasába volt. Elé léptem és behúztam neki egyet.
- Frank, idehoznád azt a kardot, ami Sebastien...
Képtelen voltam folytatni. Ahogy megláttam őt, a térdeim szivacsossá váltak. Nem érdekelt a fájdalom, a hosszú bosszú, elővettem a Sárkánytüzet és Stefannak adtam.
- Sajnálom, de én... csak te... – nem tudtam tovább mondani, mert egy hatalmas gombóc elszorította a torkomat.
Bólintott, én pedig fájdalmas lassúsággal Sebastien felé indultam. Az utolsó lépésnél megbotlottam a kardban, s Seb vérébe rogytam. Ekkor a szívem kettészakadt. A nagyobb része darabokra hullott. Egy részem ordított a fájdalomtól, hogy elvesztettem őt, de a másik, a kisebb felem, még próbált hinni abban, hogy él és nem halt meg végleg. Könnyeim egyre gyorsabban törtek elő. Nem halhat meg! Itt kell maradnia! Máskülönben én sem fogok igazán élni! Stefan mellém lépett, kezét nyugtatólag a vállamra tette.
- Kivisszük a kocsiba. – felelte komoran.
- Rendben. – mondtam elfúló hangon. – De kérlek, óvatosan.
- Óvatos leszek.
- Ígéred? - néztem föl zöld szemébe.
- Ígérem.
LUCAS
Az egyik démon óvatosan felemelte Sebastient a vértócsából és kifelé indult. Jessica könnyes arccal felállt, aztán követte őt. Sietősen mellé léptem, majd megszorítottam a karját. Rám nézett.
- Mit akarsz? – kérdezte ellenségesen. – Mit akarsz még tőlem?
- Jól vagy?
- Tényleg csak ennyit tudsz kérdezni? Hogy jól vagyok-e? Nem, nem vagyok jól. Sebastien meghalt. Érted, meghalt?! És szerintem nem Leon miatt. – mondta mogorván, dühvel, mintha én okoztam volna mindazt, ami történt.
- Nem Leon, hanem Gabriel ölte meg. – állapítottam meg.
- Én másra gondoltam. – felelte élesen.
- Rám? Én mit tettem? Semmit!
- Pontosan. Semmit.
- És azzal mi a baj?
Kezemet lerázta magáról, utána arcon csapott. Dühös könnyek folytak a szeméből. Semmi mást nem láttam rajta, csak az arcára kiülő fájdalmat.
- Megmenthetted volna! Kértelek, hogy állítsd meg Leont, de te semmit se tettél! Csak álltál némán, mozdulatlanul, miközben Sebastien egyre közelebb került a halálhoz! – ordította.
- Tudod, miért nem csináltam semmit?
- Nem. – felelet. – De már alig várom, hogy mit fogysz hazudni nekem.
- Miért hazudnék neked, mikor szeretlek?
- Akkor miért bántottál meg, mikor...
- Csak azt akartam, hogy engem válassz. – fojtottam belé a szót. – Azért nem csináltam semmit, mert azt akartam, hogy csak az enyém legyél. Boldoggá akartalak tenni.
- Így, így szerinted boldog leszek, valaha is újra mosolyogni fogok?
- Igen, így boldog lehetsz! Ha velem leszel, akkor igen!
Hitetlen tekintetét szemembe mélyesztette. Ívelt szemöldöke közt apró ráncok jelentek meg.
- Hogy mertél ilyet tenni? – csattant föl. – Azt hittem, bízhatok benned, de te jól pofára ejtettél! Számítottam rád! Te meg simán átvertél, hazudtál! Az életemet porig romboltad! Ismered azt, hogy: Ne verd át azt, aki téged nagyon szeret. Ne tedd az életét tönkre, ha már a tiéd boldog nem lehet.? Mert valahogy nekem úgy tűnik, nem.
- Tudod mit? Akkor megfordulhatsz és el is tűnhetsz, ha ennyire utálsz!
Egy percig se tétovázott, megfordult és eltűnt az ajtóban.
JESSICA
Dühösen trappoltam végig a Konyhán, ahol minden megváltozott. Mindenhol véres, sebesült, esetleg halott vámpírok feküdtek. Ijedten húzódtak hátrébb tőlem. Egyikük azonban az utamat állta. Mindkét karja véresen lógott mellette, ujjai karmokká görbültek, ajkát felhúzta fogsoráról. Nem vártam, hogy rám ugorjon, előhúztam és a két szeme közé hajítottam a tőrt. Némán hátraesett, majd átléptem fölötte és mentem tovább. Még hallottam, ahogy a halott vámpírra vetik magukat, aztán kiléptem a szobából.
Egy lélek se őrködött az ajtóban úgy, mint az első napon. Szememet újabb könnyzuhatag homályosította el. Hogy tehette ezt Lucas? Szerettem, bíztam benne, számítottam rá, de ő hátat fordított nekem... csak azért, hogy őt válasszam! Csessze meg! Legszívesebben neki estem volna! Hogyha segít, lehet Sebastien még mindig élne! De... semmit se csinált! Hagyta, hogy megöljék! Én megmentettem volna, de képtelen voltam szabadulni a két vámpír vasmarka közül. Viszont őt senki se fogta le, szabad volt! Utáltam őt! Lehet, hogy ő baszta el az egész életemet!
- Jess, siess! – hallottam Stefan hangját.
Nagyobb léptekkel kimentem az autókhoz. Tekintetemmel rögtön Sebastient kezdtem keresni. A BMW-ben feküdt, Grace a fejénél guggolt és beszélt hozzá.
- Mi történt? – kérdeztem útközben Stefant.
- Felkelt, most Grace... – felelet, de nem vártam meg, hogy mit mond még.
Grace mellé léptem. Sebastien szeme lassan rám fókuszált, majd felismerés csillant tekintetében.
- Jessica. – lehelte.
- Igen, itt vagyok. – mondtam, miközben egyik kezemmel lágyan simogattam arcélét. – De te is maradj itt velem! Kérlek, maradj velem!
- Beszélnek hozzám.
- Kik?
- Várnak rám.
- Kik beszélnek hozzád? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Angyalok. El szeretnének vinni valahova. – suttogta.
- Nem szabad velük menned!
- De nagyon fázom, ott pedig meleg van.
- Nem! Nem! Sebastien! Ne menj velük! Kérlek, maradj velem! – könyörögtem.
- Szeretlek. Mindig veled leszek.
- Nem! – kiáltottam.
Pillanatok alatt a kormány mögé kerültem és a gázpedálra tapostam. A többiek sietősen követtek.
- Sebastien! Ne menj sehova, maradj velem!
Nem törődve a piros lámpákkal, áthajtottam az útkereszteződéseken. Mindenhol dudaszó követett, de nem nagyon érdekelt. Csak egy dolog számított...
SEBASTIEN
- Gyere hozzám, fáradt harcos! – mondta magas hangon az egyik angyal.
Barna haja fényesen csillogott, nagy barna szemei olyanok voltak, mint a kávébab. Szépsége azonban még a közelébe se ért Jessica gyönyörűségének. Hangja kezdett egyre jobban zavarni. Túl éles volt.
- Kívül fázol, belül pedig szt hiszed, mindjárt felgyulladsz? Ha ide jössz, ez az érzés elmúlik! – felelte a másik.
Szőke, rövid haja kócosan meredezett mindenfelé, türkiz szeme szinte már világított. Kezére egy arany ostorcsavarodott, testét fehér fonalak borították. Fehér szárnyait hatalmasra tárta. Igazából nem is éreztem azt a fájdalmat – még egy darabig.
- Én sehova nem akarok menni, csak Jessicahoz. – szólaltam meg először, hangom határozottan csengett.
Egy gúnyos kacaj hallatszódott mögülem. Megfordultam, hogy szembe nézzek a közelgő idegennel. Göndör haján hideg fény játszott, glóriát formált szőke tincseibe. Szeme fekete mélységként tátongott. Szárnyát fehér és arany tollak tarkították. Mellém lépett, szárnyával védelmezően betakart.
- Hannah! Samantha! Aaron ennek nem fog örülni! Nem kényszeríthetek semmire! Felajánlottátok neki mind a két lehetőséget, de kötelezően csak ő választhat! – szidta le az angyalokat.
- De nem engedhetjük vissza! – makacskodott a rövid hajú. – Túl tökéletes és...
- Samantha! – szakította félbe Hannah. – És Mason, máskor ne minket torkolj le, hanem Aaront! Ő nem jön a védencéért! Őt szidd le!
- Ne félj, ő is megkapja, ami jár neki! De most tűnés innen!
Hannah Masonra morgott, szárnyait teljesen kitárta. A fehér szárnyak megremegtek a hirtelen mozdulattól. Pár hosszú hajtincs arcába hullott, írisze és pupillája hirtelen eltűnt, szeme teljesen fehér lett.
- Hannah, ha most azonnal nem nyugszol meg, három napra beküldelek a Sikolyba őrülteket ápolgatni! – fenyegette meg Mason.
A nő lassan megnyugodott, majd Samanthat magával húzva felszállt a fehér fénybe. Mason szárnyát összehúzta, így előlem is eltűnt arany tollpajzsa.
- Gyere, megkeressük Aaront!
- Miért, ki ő? – kérdeztem.
- Ő az őrangyalod. – kaptam a meghökkentő választ.
- De... nem... mi?
- Mindenkinek van egy őrangyala. Legyen akár vámpír, lidérc vagy csak egy egyszerű ember. Mindenkinek olyan védelmező jár, amilyen saját maga is. Ha gonosz vagy, akkor egy sötét természetű őrt kapsz. Nem válogathatsz vagy cserélgethetsz. Mi választunk titeket. – mesélte. – néhány esetben le is válthatunk, ha megváltozik a személyiségetek. Viszont vannak olyan kivételes esetek is, mikor az őrangyal nem is angyal.
- Ezt hogy érted? – faggattam.
- Majd meglátod! Van egy olyan érzésem, ma találkozol egyikükkel! De most már siessünk! Ne várakoztassuk tovább Aaront! – zárta le a témát.
Némán haladtunk egymás mellett. Mason szárnyán a tollak megnyugtatóan susogtak minden mozdulatánál. Mindenhol kisebb- nagyobb csoportokban álldogáltak angyalok. Szárnyuk sokkal kisebb volt, mint Masoné vagy Hannahé.
- Ők is őrangyalok? – mutattam egy csoportra, nem messze tőlünk.
- Nem, ők csak egyszerű angyalok. – felelet. – Nagyon nyugtalanok.
- Miért? Miattam?
- Nem, dehogy. Vámpírok sokszor fordulnak meg nálunk, mivel az angyalaitok elég hanyagok. És ti egyébként se tudnátok nekünk ártani. Egy védelmező miatt idegesek. Nem szeretik ha Colin itt van. – magyarázta.
Tele kérdésekkel mentem némán tovább. Hamarosan eltűntek az angyalok csoportjai és felváltották őket a sürgölődő őrangyalok serege. Mindegyikük kitárta szárnyát, állát felemelt, mikor megpillantották Masont. Mintha tisztelegtek volna neki. Mason azonban nem törődött velük, ment tovább velem az oldalán. A percek lassan teltek. Végül Mason két férfihez indult. Egyiküknek hatalmas szárnyát fekete tollak borították, másiknak fehér tollai fényesen csillogtak. Mikor már egy lépésre voltunk tőlük, felénk fordultak.
- Aaron, hol voltál eddig? – esett neki a fehér szárnyúnak Mason.
- Lefoglalt Colin a kérdéseivel. – mentegetőzött.
- Sajnálom, hogy miattam nem volt Sebastien mellett.
Colin ciklámenszeme vidáman csillogott, ajka játékos mosolyra húzódott. Széles álla és kis szakálla még férfiasabbá tette vonásait. Fekete szárnya tökéletesen passzolt sötét bőréhez. Aranybarna tincsei rendezett kuszaságban meredeztek.
- Colin, nem nagyon érdekel a bocsánatkérésed! Nem érdekel, hogy a rangod magasabb, mint az enyém, de itt én vagyok a főnök! Miattad Hannah és Samantha várta Sebastient!
- Fenébe. – sziszegte Aaron, miközben szárnyai megremegtek.
- De most már minden rendben van, nem? – kérdezte vidáman Colin.
- Igen. Viszont ha nem hallom meg őket, akkor Sebastient szétmarcangolja a két ragadozó nőszemély.
Aaron szeme hirtelen elfehéredett a dühtől. Izmai megfeszültek, arcán egy ideg rángatózott.
- Hol vannak? – kérdezte sötét hangon.
- Nem mész te sehova! El kell vinned Sebastient a Kapuhoz! Most!
- Milyen Kapuhoz? – kérdeztem.
- Erről sajnos nem mondhatunk semmit. – válaszolta Colin. – De Aaron, kérlek, siess, Jessica teljesen kikészül már.
- Várjunk csak! Jessica? Honnan tudja, hogy mi van vele? Egyáltalán ki maga?
Felnevetett, szárnyát hatalmasra tárta, szinte mindhármunkat betakarta. Kezét vállamra tette. Tekintete melegséget sugárzott, az önbizalom csak úgy sütött róla.
- Valkűr vagyok és Jessica őrangyala.
szia petya ez hiper csúcs gratulálok
VálaszTörlésde colin miérrt vonta el aaron figyelmét?
csak azért hogy jessnek fájon?
puszi
köcce
VálaszTörlésnem sztem nem.. vagyis én nem azér írtam úgy :P
még1* köcce
pusza petya